A babaúszás jótékony hatásai

Ez a mozgásforma erősíti az izomzatot, fejleszti a mozgáskoordinációt, és segíti a mozgásfejlődést. Azonban a számos jótékony hatásai mellett a legfontosabb, hogy szorosabbá teszi a szülő-gyermek közti kapcsolatot. Igaz, az úszás megfogalmazás nem teljesen helytálló, hisz úszni nem tanulnak meg, inkább egy vízben történő mozgásfejlesztő gyakorlatként kell rá gondolni.

[wp_ad_camp_1]

Sokan úgy vélik, amellett hogy jót tesz a mozgásfejlődésnek, az úszás segít abban, hogy a babák előbb forduljanak meg, illetve könnyebbé teszi más nagymozgások elsajátítását, mint az ülés, kúszás, mászás. S bár ezeket a nagymozgásokat köztudott, hogy nem szabad sürgetni, az ehhez szükséges izomzat erősítése a babaúszás által mégsem káros rájuk nézve, sőt, a mozgás miatt megnő az étvágyuk, az immunrendszerük erősödik. A csecsemőkben 5-6 hónapos korukig működik az úgynevezett búvárreflex, mely azt jelenti, hogy ha lemerülnek a víz alá, azonnal lezárul a gégénél található porc és a babák az orrukon kezdik kifújni a levegőt. Érdemes addig elkezdeni az úszást, míg ez a reflex kiváltható. Természetesen a köldökcsonk gyógyulását javasolt kivárni.

A babaúszás a fizikai erőnlét, a légző rendszer és keringés fejlesztése mellett jótékony hatással van a szociális kapcsolatokra. A csecsemők ebben a korszakban csöppenek bele az első közösségekbe, érintkezhetnek és figyelhetik egymást, valamint a szülőkkel is szorosabb kapcsolatot alakíthatnak ki. A babáknak az úszás, a víz alá merülés afféle nosztalgia, hisz az anyaméhben is ugyanolyan tompa zajokat hallhattak, mint a medencében lubickolva. Megnyugtató számukra a vízben hallható morajlás. Ez a tevékenység igazi minőségi időtöltés, érdemes bevonni az édesapákat is, s így lehet belőle családi program. Kizökkenés a hétköznapokból, közös móka egymás ölelésében.