A bárányhimlő jelei

A bárányhimlő egyike a legismertebb fertőző betegségeknek, amely kifejezetten a gyermekkorúakat érinti. A járvány az őszi-téli időszakokban alakul ki, amikor rendkívüli hatékonysággal terjed a kis zárt közösségekben. Mivel cseppfertőzéssel és légáramlattal is terjed, ezért rendkívül hatékony.

[wp_ad_camp_1]

A betegség lappangási ideje hozzávetőlegesen két hét, viszont már a lappangási idő utolsó napjaiban is fertőz, ez tovább nehezítve a járvánnyal szembeni védekezést.

A bárányhimlő legjellemzőbb tünetei természetesen az apró piros pontok, amelyek a test különböző területein jelennek meg. Ellenben a legtöbb esetben már a kiütések megjelenése előtt fejfájás, levertség és láz jelentkezhet. Ezután megkezdődik a kiütésik fokozatos megjelenése, tehát a pontok nem egy időben aktivizálódnak. Sajnos ezek a piros pontok igen viszkető érzést vonnak maguk után, a gyermekek pedig a legritkább esetben állnak ellen az ingernek. Fontos rávennünk őket, hogy a kiütéseket ne kaparják, főleg ne körömmel. Végül ezek a piros pontok el is múlnak, általában két-három hét után pörkösödnek és leszáradnak.

A bárányhimlő jó indulatú, magától gyógyuló betegség, ezért nincs szükség különösebb kezelésre. Nagy veszélyt jelent viszont az immunszuprimált személyekre, akik nem rendelkeznek megfelelő immunrendszerrel.

A szövődmények sorában meg kell említeni, hogy néhány ritka esetben előfordulhat tüdőgyulladás vagy májgyulladás is. Szintén nagyon ritka esetben megjelenhet a kisagyat érintő jól gyógyuló agyvelőgyulladás, vagy a még ritkább, viszont súlyos és veszélyes lefolyású, nagyagyra terjedő agyvelőgyulladás. A járvánnyal szembeni védekezés igen nehéz, gyakorlatilag hatástalannak nevezhető. Emiatt gyors terjedés következhet be a kisebb közösségekben.