A buddhizmus hódítása

Ahogy a buddhizmus a VII. századtól kezdve fokozatosan terjedt a nép közt, a bon-hívek erős ellenállást fejtettek ki, majd a két világkép egybeolvadt – kialakult a buddhizmus sajátos tibeti formája, a lámaizmus, tovább élnek benne a bon gonosz szellemei és varázslatai, de főhelyre kerül a Buddha tisztelete és az újjászületés hite.

779-ben épült az első buddhista kolostor, ezt számtalan újabb követte, és Tibet történelmében ettől fogva a kolostorok játszották a vezető szerepet. A nagyhatalmi politikának a belső viszályok vetettek véget, egyfelől a meggazdagodott nemesi családok csatáztak egymás ellen, másfelől a megerősödött kolostorok egymás és a nemesség ellen. A kiskirályok korszaka volt ez, és bár a kolostorok mélyén szorgalmas szerzetesek másolták és fordították az indiai és kínai eredetű buddhista szent könyveket, maga a buddhizmus egyre távolodott eredeti formájától. 1042-ben a szent életű indiai Atísa reformálta a szétzüllőben lévő egyházat, de a kiskirályok uralmá­nak és viszálykodásának csak a mongol hódítás vetett véget 1249-ben.

A közel évszázados mongol fennhatóság idején kanonizálták a lámaizmus két szent könyvét, a Kandzsurt és Tandzsurt; utána a kolostorok hatalmi versengése következett. Gongkapa újabb vallási reformot hajtott végre: a szerzeteseket eltiltotta a varázslástól, kárhoztatta a démonhitet, kötelezővé tett a nőtlenséget és a sárga szerzetesi ruha viselését – de a nép babonás hite kedvéért megtűrte a varázslással foglalkozó vörös sapkás szerzeteseket is. Az ő tanítványának utódai lettek a dalai lámák, hovatovább az ország uralkodói. A dalai (falé) szó óceánt jelent, ezt az elnevezést a harmadik dalai láma kapta Altan mongol kántól 1578-ban, de utólag az előző két inkarnációját is dalainak nevezték el. Székhe­lyük előbb Tasilhunpóban volt, Sigace közelében, amelynek kolostorát 1447-ben alapították; a Potalát az ötödik dalai láma építette Lhászában, és odaköltözött fényes udvartartásával, Lhászát téve az ország fővárosává.