A digitális világ előnyei és hátrányai

Napjainkat már el sem tudnánk képzelni számítógép, mobiltelefon és internet nélkül. Szinte minden tevékenységünk ezekhez a tárgyakhoz kapcsolódnak. A világhálónak köszönhetően kitárul előttünk az egész világ és otthonunkból a világ másik végén történteket figyelemmel tudjuk kísérni, kapcsolatokat tudunk teremteni valamint, naprakészek vagyunk a híreket illetően.

[wp_ad_camp_1]

Egyszerűbb a vásárlást is lebonyolítani neten keresztül, hisz így nem kell egy lépést sem tenni, kényelmesen a kanapéról, mindössze néhány kattintással ki tudjuk fizetni a számlákat. Szinte már az egész világ a digitális, informatikai rendszer szerint működik, amely sok előnnyel bír, hisz rengeteg felesleges kilincselgetéstől menti meg az emberiséget. Nagyon sok előnye van, amit legfőképp az bizonyít, hogy használói nem mondanak le róla, sőt igyekeznek újabb és újabb módszereit megismerni. Szeretjük a kényelmet, a gyorsaságot és a biztonságot. Észrevesszük-e azonban azt, hogy sok veszélyt is rejt magába mindez, vagy csak nem akarunk tudomást venni róla? Amihez már egyszer hozzászoktunk, miért is kellene lemondani róla? Igen ám, de közben elfeledkezünk arról, hogyan is működik egy normális emberi kapcsolat. Nincs már szükség, sem idő, sem kedv, sem energia arra, hogy személyes találkozásra kerüljön sor, mert e-mailben küldök egy levelet, felhívom telefonon, vagy facebookon küldök egy kis aranyos smile jelecskét, amitől az illető személy biztosan el lesz ragadtatva.

Ez a hiányos kommunikáció vezet ahhoz, hogy még az egymáshoz közel álló emberek sem ismerik egymást igazán. A válaszuk erre pedig egyszerű: Nincs időm! A másik ember iránt érzett szeretetet és odafigyelést azonban semmi mással nem lehet kifejezni csak azzal, ha időt szánunk rá. A legjobb megoldás az lenne, ha megtalálnánk az arany középutat. Csak mértékkel használni a digitális világ szerkentyűit, de ápolni az egészséges emberi, baráti kapcsolatokat.