A hungaroring, avagy a magyar futam

Aki nem kellőképpen beavatott a formula 1 történetébe, elsőre furcsán hangozhat számára, hogy miképpen is kerül egy ilyen neves, színvonalas esemény kis országunkba. Ahhoz, hogy erre fényt deríthessünk, vissza kell lapoznunk egészen 1983-ig, ugyanis ez volt az az év, amikor eldöntötték, hogy Magyarországon is építenek egy pályát.

[wp_ad_camp_1]

A hungaroring jegyek az első, a futamok igényeinek kialakított pálya megépítése után már igen kelendővé váltak, mely tendencia az utóbbi néhány évben sem mutat, illetve még ma sem mutat csökkenést. A jegyeladásokba bepillantva megállapíthatjuk, hogy nem könnyű a hungaroring jegyet olcsón beszerezni. Éppen ezért javasolt előtte alaposabban is szétnézni.

Az 1983-as év volt az, amelyben úgy határoztak, hogy Magyarországon is kiépítenek egy pályát a formula 1-es futamnak, mely a Magyar Nagydíj elnevezést kapta. Először, az akkori vasfüggöny mögött szerették volna megrendezni, majd a szervezők úgy döntöttek végezetül, hogy másik országot keresnek a forma 1 megrendezésére. Magyarország mellett természetesen más országok is szóba kerültek, mint Kína, a Szovjetunió és a volt Jugoszlávia is. Végezetül Budapest és Gödöllő között kezdődtek meg a pálya kiépítésének munkálatai, és hamarosan be is fejeződtek, mert nyolc hónap elmúltával már teljes egészében ott húzódott Mogyoród külterületi részén, ahol egyébként ma is található. Ez az autópálya az egyik legmodernebb, ahol 1986 óta minden évben megrendezik a Magyar Nagydíjat. A hungaroring jegyek magától értetődően ide is megvásárolhatók.

Amennyiben szeretne ellátogatni a forma 1-es futamra, keresse fel internetes oldalunkat, a www.mygpticket.hu-t, ahol bővebb információkat is megtudhat a hungaroring jegyekről, és természetesen a más országokban megrendezésre kerülő autóversenyekről is.