A képeslapgyűjtés krónikája

Képeslap

A képeslapgyűjtés legalább annyira népszerű hobbi tevékenység, mint a bélyeggyűjtés. A képeslapokat már a megjelenésétől kezdve elkezdték gyűjteni és rendszerezni. Főleg Nyugat-Európában és az USA-ban gyakran szerveznek igen komoly kiállításokat, ahol a képeslapokat adják, veszik vagy éppen cserélik.

Az idő múlásával a legrégebbi és az egyedi képeslapok komoly értékre tettek szert. Az USA-ban volt olyan képes levelezőlap, amely több ezer dollárért cserélt gazdát. Az interneten ma már létrejöttek olyan, gyűjtőknek szóló weboldalak, ahol tájékozódhatunk arról, hogy hol lesz legközelebb hozzánk kiállítás, ezeken a helyeken akár kiállítóként is megjelenhetünk. Az első képeslap a német August Schwarz nevéhez fűződik, aki 1870-ben alkotta meg az első képes levelezőlapot. A későbbi szabványosítás után gyorsan elterjedt egész Európában.

Magyarországon a honfoglalás ezer éves évfordulója alkalmából adtak ki egyedi képeslapokat. A képeslapkészítés aranykora nálunk a két világháború közöttire tehető, ekkor készültek a legnagyobb értékű, egyedi, nagy művészeti értékkel bíró képes levelezőlapok. A kommunizmus időszaka alatt a gyárakban tömegszám előállított lapok csekély értékkel bírnak. A rendszerváltás után ismét készültek minőségi képeslapok, ám az online képeslapok megjelenést követően a nyomtatott lapok egyre inkább háttérbe szorulnak, a kereslet csökkenése miatt pedig sorra csökkentik a képeslapkészítők a lapok előállítását.