A Lipóti Pékség terjeszkedése

2007-ben a Lipóti Pékség tulajdonába került a Tatabányai Sütőipari vállalat, 2008 végére pedig már határon átnyúló mintabolthálózat tulajdonosa volt Tóth József Péter, hiszen jelen voltak Tatabánya, Székesfehérvár, Érd, Százhalombatta, Esztergom és Budapest mellett a szlovákiai Dunaszerdahelyen és Komárnoban is. 2009-ben a cég már Budapesten is termelt, s a fővárosban már 30 mintabolttal képviseltette magát a vállalkozás.

[wp_ad_camp_1]

Még 2009-ben megnyílt az újpesti piacon az új üzlet és látványpékség, valamint a kínálat bővítésére is sor került, hiszen a vállalat elkezdte a finomáruk gyártását Szomoron, a Gyermelyi cégcsoporttal való együttműködésben. 2010-ben a szlovákiai Nagymagyaron megnyílt a cég kenyérgyára, valamint Pozsonyba is bevonult termékeivel. Ugyanebben az évben megnyílt a 100. üzlet a később további üzletekkel gyarapodó Szombathelyen, valamint Sárvár, Veszprém és két üzlettel Pápa városa is élvezheti a Lipóti Pékség minőségi termékeit.

A Lipóti Pékség 2010 végén indította el Kecskeméten a saját termékeinek gyártását az Univer cégcsoporttal való közös munka eredményeként, mellyel tevékenységét kiterjesztette a dél-alföldi régióra is. Mint láthatjuk, a fejlődés üteme rendkívül gyors, melyet maga a vállalkozó sem remélt. Ami azonban mégis elősegítette ezt a folyamatot, az az, hogy minden adódó lehetőséget kihasználtak. A piac lehetőségeinek felméréseként például kiváló megoldást alkalmaz a Lipóti Pékség: több településen, ahol nincs mintabolt, mozgóboltot üzemeltetnek, így felmérve az igényeket és ismertetve a márkát az adott területen.