A mindenről árulkodó körmök

Most, ha megkérdeznék Önt, hogy a körmén milyen körömhibák találhatóak megtudná mondani? Nem hiszem, ugyanis általában ezek olyan problémák, melyekkel nem sokan foglalkoznak és nem sok ügyet fordítanak rá. Mivel úgy gondolják, hogy semmi komoly nem állhat a hátterében.

[wp_ad_camp_1]

Ahhoz, hogy mindig és mindenhol jó benyomást keltsünk, nagyon fontos, hogy szép és ápolt kezekkel, illetve körmökkel rendelkezünk. Amennyiben a körmünkön szembeötlő elváltozások figyelhetőek meg, akkor arra mindenképp ügyet kell fordítani, ugyanis különféle betegségek bújhatnak meg mögötte. Gyakori körömbetegség lehet a hasadt köröm, az pedig a szervezetben jelentkező ásványi anyagok hiányát jelentheti. Ezen felül sokszor találkozhatunk, olyan panaszokkal, hogy ki gödröcskék jelentkeznek a köröm felületén. Ezen főként akkor jelentkezhetnek, akkor a szarusejtek leválnak a köröm felszínéről, ennek hátterében pedig legtöbbször pikkelysömör állhat. A gödröcskék kíséretében jelentkezhetnek még kisebb hullámok is. A pikkelysömör mellett még az ekcéma is kiváltó ok lehet. A keresztbarázdák is igen gyakori tünetnek mondhatóak, melyek hátterében már komolyabb betegségek állhatnak.

Ilyen lehet a vérszegénység, alultápláltság illetve a fertőzéses betegségek. Amennyiben ilyen tüneteket észlelünk, akkor minden esetben érdemes a háziorvoshoz fordulni. Gyakori panaszokként jelentkeznek még a hosszanti barázdák, melyek a legtöbb esetben ártalmatlan elváltozásokként lépnek fel. Ezek a barázdák általában a korral meg is sokasodhatnak. Ám, ha túlzott a megjelenésük, akkor érdemes vele orvoshoz fordulni, ugyanis vashiány, bőrszárazság, keringési zavarok és erős mechanikai, illetve vegyi behatások is okozhatják. Így elmondhatjuk, hogy érdemes a körmünkre nagy figyelmet fordítani, ugyanis nagyon sok árulkodó jelet hordoznak magukon.