A szervezetfejlesztés szerepe Olaszországban

A szolgáltatás szegmensben a szervezetfejlesztés is egyre hangsúlyosabbá válik, hiszen sikeresek továbbra is a változni és megújulni képes szervezetek lesznek. A közeljövőben a változás még inkább kézzelfogható lesz, hiszen az Európai Unió 2004-es bővülése és a kelet-közép európai országok gazdasági fejlődése teljesen új környezetet teremtenek, amelyhez a vállalatoknak alkalmazkodniuk kell, és megfelelő, gyors válaszokat kell tudni adni a kihívásokra.

[wp_ad_camp_1]

A változás menedzselése pedig elengedhetetlen, a szervezeti folyamatokat nem lehet hagyni a maguk útján sodródni. Természetesen még mindig várható az IT- szolgáltatások iránti igény növekedése. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a szervezetek többsége már nem az informatikai alapmodulok bevezetését igényli, hanem a vállalatirányítási rendszerek megvalósítását keresi. Fontos tudni, hogy az informatika jó alkalmazásával és az információmenedzsment professzionális megoldásaival is versenyelőny érhető el.

A jövőben a közszféra oldaláról jelentős kereslet várható. Ezt megerősítette Mariano Frey, a 70 főt foglalkoztató Roland Berger Italia elnöke is: „ Az állam egyre többet invesztál innovációs folyamatokba és megvalósításukhoz egyre többször veszi igénybe a tanácsadók szolgáltatásait.” Erre az egyik legjobb példa a szintén 70 fős Booz Allen Hamilton, amely bevételének 50%-át az állami szektor megrendelései teszik ki. Az ország piaci szerkezetéből adódóan kifejezetten a nagy tanácsadó vállalatoknak érdeke, hogy felismerjék a közszférában rejlő lehetőségeket és fontos, hogy megfelelő kínálatot tudjanak számára biztosítani. (Hiszen a piacon lévő sok KKV a jövőben sem lesz képes a nagy tanácsadók tarifáit megfizetni.)