A téli öltözet elengedhetetlen kiegészítői

Téli öltözet

A tél a leghidegebb évszakunk, amelyben bizony nem nehéz fázni. Ennek elkerülése érdekében persze a legtöbben megpróbálnak kellőképpen védekezni a hidegtől. Beltéren ez fűtéssel történik, míg kültéren a megfelelő öltözettel.

A téli öltözet két alapdarabja a kabát és a cipő. Ezt persze mindenki tudja is. A számos divatos modell között azonban igencsak könnyű eltévedni. A probléma ugyanis az, hogy sokan abba a hibába esnek, hogy nagyon sikkes darabokat vásárolnak, amelyek a tél valódi gondjaira nem kínálnak megoldást. Lábbeliből tehát mindig válasszunk meleg, béléses, kényelmes és vízálló darabokat. Fontos ugyanis, hogy egy hosszabb séta során se fagyjanak le bennük a lábujjaink, még akkor sem, ha véletlenül beleléptünk egy pocsolyába. Ugyanez igaz a télikabátra is, amely esetében szempont kell, legyen, hogy ne engedje át a szelet, és benntartsa a testhőt. Ezeken felül azonban szükségünk lesz egyéb kiegészítőkre is, ha nem szeretnénk fázni vagy megfázni. Első ilyen kiegészítő pedig nem más, mint a sapka.

A sapkának pedig nem csak a fejünk búbját kell takarnia, hanem a fülünket is. Hiszen a fül egy olyan testrész, amely igen hamar lehűlhet, hiszen hidegben a testünk kevesebb vért pumpál ide. Ugyanez igaz az ujjainkra is, tehát a kesztyű felhúzását sem szabad elhanyagolni. Egy nyakig érő kabátnál talán elhagyható, de mégis érdemes sálat is hordanunk a hidegben, mivel nem feltétlenül csak a nyakunkat védhetjük vele. Ködös vagy szeles időben akár a szánk és orrunk elé is felhúzhatjuk, és így nem fogunk egyszerre túl sok hideg, nyirkos levegőt beszívni. Persze ahhoz, hogy teljes legyen a téli öltözetünk, szükségünk lehet megfelelő alsóneműkre, harisnyákra, termoruházatra, de az alapdarabok mindenképpen ezek. Ne próbáljunk hát ezeken spórolni, vagy divatból hanyagolni őket, hiszen a mínuszokban nem biztos, hogy az lesz az elsődleges, hogy hogyan nézünk ki jól felöltözve.