Amit a kötelező biztosításról tudni kell

A hatályos jogszabályok szerint azoknak a biztosítóknak, melyek január 1-jétől módosítani akarják díjaikat már meg kellett adniuk az új árakat. Az alkuszcégek sokat segíthetnek, de nem szabad csak rájuk hagyatkozni, figyelmesen kell eljárni, ha spórolni akarunk, ügyesen akarunk biztosítást kötni.

[wp_ad_camp_1]

Érdekes, hogy európai viszonylatban Magyarországon a legalacsonyabb a kötelező biztosítás díja. Persze ez sovány vigasz annak, akinek emelni fogják a kötelezőjét. A magyar átlagdíj nagyjából hatvanöt euró, amíg ez a díj Olaszországban négyszáznegyven euró, Belgiumban háromszáz euró körül van, Lengyelországban pedig száz euró. Jól látható, hogy nem kicsi az eltérés.

Megközelítőleg két millió autós fog váltani biztosítást, legtöbbeknek ilyenkor jár le a biztosítása. A szakemberek szerint érdemes épp ezért több figyelmet szentelni a biztosítók ajánlatára. A több figyelem több időt is jelenthet. Ha minden adatot bevittünk, és megnéztük, alaposak voltunk, akkor a végső pontig akár fél óra is eltelhet. Érdemes rászánni az időt a biztosítás kiválasztására, mivel tényleg spórolhatunk.

Amelyik biztosító november másodikáig nem hirdetett új díjat, ott automatikusan maradtak a régi, avagy az utoljára meghirdetett tarifák. Azt sem árt figyelni emellett, hogy év közben mi történt a piacon, hiszen ez év januárjától szabaddá vált a hazai kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjhirdetési rendszere. Ez azt jelenti, hogy a biztosítók év közben is bármikor módosíthatják a díjaikat. Persze ez a már megkötött szerződésekre nem vonatkozik.

A szövetség weboldalán adott a díjnavigátor. A kalkulátorban megadott tarifákat és az összes elérhető kedvezményt a biztosítók előzetesen ellenőrizték, letesztelték, és írásban jóváhagyták. Ez lényeges, hiszen az autósoknak nem könnyű eligazodni a tarifák és a különféle kedvezmények sokaságában.