Az ásvány karkötők gyógyító hatása

Ásvány karkötő

A legtöbb ember azért visel előszeretettel ékszereket, mert szépnek, csinosnak és igényesnek érzi magát tőlük. Viszont létezik olyan eset is, amikor teljesen más okból használják őket. Ezek legtöbbször vallási, vagy spirituális indíttatásból történnek.

Az ásvány karkötőkkel is hasonló a helyzet. Bár nagyon esztétikusak, sőt, egy-egy darab egyenesen lélegzetelállítóan szép, sok ember a gyógyító hatásuk miatt viseli őket. Ezen persze lehetne vitatkozni naphosszat, de most a jelentéstulajdonítás a lényeg, és nem az, hogy valóban reálisak-e azok a dolgok, amelyekben az egyes emberek hisznek. Lényeg, hogy ezek a karkötők segítséget nyújthatnak a viselőiknek és annak, aki hisz bennük. Minden ásvány mást jelent, ezért nem nagyon szokták őket összekombinálni egyazon karkötőbe, inkább külön-külön fűzik fel őket. A leggyakrabban az ametisztet használják. Ennek erősítő hatást tulajdonítanak mind lelki, mind fizikai szempontból. A meditáció gyakorlásában is nagy szerepe lehet, mert segíthet az elmélyülésben. Ez általában világos, de egyben mély lila színű.

Az akvamarint is nagyon gyakran használják. Ez segít kapcsolatot teremteni és fenntartani a spirituális énünkkel. Mint ahogy a neve is mutatja, világoskék színe van, de persze ennek is lehetnek eltérő árnyalatai. Gyakori jelenség azonban, hogy az egységes kövekből álló karkötők egyik szeme eltér a többitől. Ez azonban egyáltalán nem véletlenül történik. Az eltérő kő általában egy csillogós-szürkés árnyalatú hegyikristály kő szokott lenni, amely arra szolgál, hogy felerősítse a többi hatását és mozgásba hozza az energiákat. Szerencsére nem kell ellátogatnunk egy gyógyítóhoz, hogy beszerezzük ezeket, ma már az interneten, a www.asvanykarkotok.hu weboldalról is megrendelhetőek. Ne habozzon, próbálja ki Ön is gyógyító hatásukat!