Az elfogyasztott só hatása az emberi szervezetre

Egy olyan sokat vitatott mindennapi kérdéssel állunk most szemben, hogy vajon a só káros vagy hasznos lehet az egészségünk számára. Ha erre pontos választ nem is tudjuk, annak ellenére egy biztos, hogy élettani szempontokból a bányászott sók, sokkal egészségesebbek, mint a lepárlott finomított tengeri sók, illetve a vákuumos jódozott sók.

[wp_ad_camp_1]

Ezért is szeretnénk kihangsúlyozni azt, hogy a természet ajándéka sosem lehet rossz. Az eredeti természetes sókat pedig a természettől kapjuk. Ám a boltok polcain található finomított sókkal már más a helyzet. Azok számára, akik szereti az ételek ízét kihozni egy kis só hozzáadásával, ajánlott a természetes sók használata, hiszen azok kevésbe bizonyulnak kártékonynak a szervezetük számára. A természetes sókat leginkább arról ismerhetjük, fel hogy nem fehérek, hanem sokkal inkább színesek. Főként igyekezzünk arra oda figyelni, hogy olyan sót használjuk, melyek nem tisztítottak és nem adalékokkal dúsítottak, ugyanis azok teljesen megváltoztatott minőségűek. Ám most nézzük meg, hogy milyen pozitív hatásai is lehetnek a sónak a szervezetünkre.

A titok mindig a mértékletességben lakozik, és ha ezt betartjuk, akkor számtalan jótékony hatásával találkozhatunk. Rögtön elsőként ide soroljuk azt a tényt, hogy a só számos ásványi anyaggal van teli, így vízben oldva mineralizálja a szervezetünket. A só és a víz egyvelegéből egy olyan különleges szerkezetű anyag jön létre, melyet a szervezetünk nyomban felismer és képes hasznosítani. Az egészségünk megőrzése érdekében tarthatunk pl. sósvíz ivókúrát, amely pozitívan befolyásolja a keringést, illetve segíti a csontok találkozásánál a szükséges zseléanyagok termelődését és a kötőszövetek rugalmassá tételét is. Továbbá a természetes sók fogyasztása által fellazulnak a különböző lerakódások, elmeszesedések, vese illetve epekövek is.