Az internetes társkeresés buktatói

Az utóbbi időben már egyre többen folyamodnak az internetes társkeresés lehetőségéhez. Ez ugyebár sokkal egyszerűbb, gyorsabb és lényegre tapintóbb, mint az ismerkedés hagyományos fajtái. Ahhoz, hogy az interneten keressünk magunknak párt, nem kell kiöltözni, nem kell szépítkezni, illatozni, akár egy mackónadrágban is leülhetünk a számítógépünk elé, és keresgélhetünk, majd társalgásokat folytathatunk.

Az időigényességét nézve, pedig egyértelműen előkelő helyet foglal el az ismerkedési szokások tekintetében, hiszen akár az ebédidőnkben is felugorhatunk kedvenc társkereső oldalunkra, és válogathatunk a kínálatból. Azonban ez a kép nem ilyen egyszerű, hiszen bár vitathatatlanok a pozitív tulajdonságai az internetes társkeresésnek, vitathatatlanul vannak hátulütői is. Ezek közül az elsőszámú, melyről már nyilván mindenki tud is, hogy soha sem lehet tudni, hogy valójában ki is ül a számítógép túlsó oldalán. Elsősorban, ahogy mi magunk is szeretnénk a lehető legjobb képet adni magunkról, úgy a másik illető is nyilván így van ezzel. Így nagyon sokan találkozhatnak Photoshoppolt képekkel, vagy olyanokkal melyek csak a kép beállításai miatt néznek ki olyannak, amilyenek. De ez még csak a kisebbik rossz, ugyanis olyanokkal is találkozhatunk, akik teljesen másnak adják ki magukat, mint akik.

Az internetes bűnözés veszélyeire is fel kell hívni a figyelmet, mivel ha esetleg adatokat adunk ki magunkról, ki tudja, hogy mibe nem keveredünk bele, és milyen átverés áldozatai nem lehetünk. Ugyanígy mindenkinek figyelembe kell venni az emberkereskedés lehetőségét is, és körültekintőnek lenni, mielőtt találkoznánk a kiszemelt személlyel. Másrészt pedig az internetes társkeresés sok szempontból teljesen személytelenné teszi az ismerkedést. Amikor fellépünk a társkereső oldalra, kedvünkre nézegethetjük a számos egyedülálló (vagy nem is annyira az) személy fényképét, és válogathatunk közülük. Valljuk be, hogy ez kissé a webáruházakra emlékeztet minket, amikor is kosárba tesszük az árut, ami tetszik, majd megrendeljük azt. Itt kevés dolog szól arról, hogy kinek milyen a személyisége, hogy ki kicsoda. Mindenki a lehető legelőnyösebb jellemzőivel bocsájtja áruba önmagát. És persze lehet mondani, hogy végtére is a diszkók vagy bárok is erről szólnak, de azért ez mégiscsak más.