Az Oscar-díj története

Aligha van olyan ember a világon, akinek ne lenne kedvenc filmje, sorozata, színésze, színésznője, rendezője stb. A film, a mozi már nagyon régóta része a világunknak. A bemutatott filmek értékelése szintén nem új-keletű, azonban napjainkban már a filmfesztiválok, filmművészeti díjátadó gálák óriási rendezvényeknek számítanak, ahol mindenki jelen van, aki “számít”. Az egyik leghíresebb filmművészeti díj az Oscar-díj.

Az Oscar-díj az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, amelyet a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia ad ki több kategóriában. Az első díjátadót 1929-ben rendezték meg és 15 szobrot osztottak ki az 1927 és az 1928-as eredményekért. Az első 15 díjátadó ünnepség a Hollywood Roosevelt Hotelben, majd a nagykövetnél és a Biltmore szállodáknál került megrendezésre. Ahogy növekedni kezdett az érdeklődés a rendezvény iránt, úgy egyre nagyobb tömeget vonzott a rendezvény, ezért 1942 után a fokozott látogatottság és a második világháború használhatatlanná tette a helyszíneket. Az ünnepségeket ennek ellenére természetesen megtartották, azonban színházak szolgáltak helyszínként. 1953. március 19-én közvetítették először a bemutatást, a hollywoodi RKO Színházból.

Az első, a legjobb színésznek járó díjat a híres német tragédiaíró, Emil Jannings kapta. Az első rendezvény a média jelenléte nélkül zajlott, azonban a második évben akkora lelkesedéssel várták az ünnepséget, hogy egy élő rádióadás közvetítette a gálát. Az első díjkiosztón még senki nem tudta a szobor nevét, egészen 1931-ig. A történet szerint Margaret Herrick, az Amerikai Filmakadémia első könyvtárosa az első munkanapján körbejárta a házat és közelről megvizsgálta a már kész szobrocskát. A szobrot nézegetve rájött, hogy nagyon hasonlít a nagybátyjára, Oscar Pierce-re.