Egypetéjű ikrek – különleges kapcsolat

Az egypetéjű ikrek közt különleges kapcsolat áll fenn, ez tagadhatatlan. A testvérek közt általában szoros kapcsolat alakul ki, azonban az egypetéjű ikrek közt még különlegesebb ez a kapcsolat.

[wp_ad_camp_1]

Az egypetéjű ikrek esetében egy darab petesejt termékenyül meg és a későbbiekben ez osztódik ketté. Ekkor a két magzat minden esetben azonos nemű, azonos vércsoporttal rendelkeznek és a DNS-ük nagy része is megegyezik. A két magzat egymás mellett fejlődik, így már az anyaméhben kötődni kezdenek egymáshoz. Az anyaméhben a két magzat megérinti egymást, kommunikálnak egymással. Ebből kifolyólag erősebb lesz köztük a viszony, mint az édesanyával. Mint, említettük, az egypetéjű ikrek számos dologban szinte ugyanolyanok, például külsőre, ugyanakkor személyiségük, viselkedésük eltérő lehet. Egyikük általában nagyobb, ő előbb is szokott megszületni, ő a dominánsabb kettejük közül. Általában ő a nyitottabb, míg testvére sokkal inkább visszahúzódó lesz. A különleges kapcsolat persze nem azt jelenti, hogy az ikrek nem veszekednek vagy sosem féltékenyek egymásra.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az egypetéjű ikrek különleges képességekkel rendelkeznek, mint például a telepátia. Számos egypetéjű ikerpárnál megfigyelhető, hogy képesek kitalálni a másik gondolatait, érzéseit. Erre eddig nincs tudományos magyarázat, azonban a szakértők szerint valószínűleg a hasonló agyhullámminták állhatnak a háttérben. Ráadásul gyakran komoly életesemények is egyszerre vagy hasonló időben történnek meg velük, például egyszerre lesznek várandósok. Az egypetéjű ikrek közt tehát valóban különleges kapcsolat létezik, ami már az anyaméhben elkezdődik. Ha Önnek is van ikertestvére, akkor valószínűleg nem kell magyarázni ezt a kapcsolatot.