Ezeket kerüld szakítás után!

Az első párkapcsolat(ok) ritkán tartanak örökké, így a hatalmas szerelem egyszer csak véget és, és követi valami sokkal rosszabb, egy folyamat, ami olyan, mintha sosem akarna véget érni. Mert hát minden szakítás egy nagy trauma, és bizony hatalmas próbája az akaratunknak.

Ilyenkor az sem vigasztal minket, hogy jól tudjuk, ezen már szinte mindenki átesett legalább egyszer az életében, és bár a barátok, rokon tanácsai első hallomásra logikusnak és ésszerűnek hatnak, mégis napról-napra ellenállhatatlan vágyat érzünk, hogy butaságot csináljunk, azaz az amúgy is megtépázott lelkünket még tovább ostorozzuk. A gyógyulási folyamat ugyanis amúgy is rendkívül hosszadalmas – főképp akkor, ha velünk szakítottak -, érdemes figyelni arra, hogy ne tegyük még fájdalmasabbá saját magunk számára. Ehhez csupán pár alapszabályt kell betartanunk, viszont azokat minden esetben.

Az első és legfontosabb, hogy szakíts meg minden kommunikációt. Ha már kimondtátok, hogy vége, akkor minden hívás, minden üzenet csak vissza vet a gyógyulásban és a továbblépésben, ráadásul utólag nagyon fogunk bánni minden meghunyászkodást és könyörgést. Ugyancsak kerüljük az ex utáni nyomozgatást – ez élőben ráadásul jogilag is problémás lehet -, ne faggassuk az ismerősöket, hogy mi a helyzet vele és lehetőleg a közösségi médiában is kerüljük el jó messzire az adatlapját. Ne erőltessük a közös programokat se, mert ez még akkor is nagyon rossz ötlet, ha nagy baráti társasággal együtt vagyunk egy helyen. A maradjunk barátok módszer az esetek elenyésző részében működőképes csupán. Mindezek helyett fókuszáljunk önmagunkra. Találkozzunk a barátokkal, járjunk el edzeni, utazzunk, tanuljunk valami újat. A legfontosabb pedig, hogy adjunk időt magunknak, a szerelmi bánat ugyanis nem múlik el egyik hétről a másikra, a gyász időszakot végig kell élni.