Ezért hagyd a mérlegelést diéta alatt

Amikor megszületik a döntés, hogy mostantól márpedig diétázni fogunk, és mellette kemény edzéssel érjük el a hőn áhított alakot, akkor általában a visszajelzést a mérlegtől várjuk, hisz hogy is követhetnénk egyszerűbben a fejlődésünket – azaz a fogyásunkat -, mint a súlyunk rendszeres ellenőrzésével.

Való igaz, hogy a kezdeti elképzelések általában annyiban kimerülnek, hogy most ennyi a súlyunk, és ez helyett szeretnénk elérni ennyivel kevesebbet. Az értékek persze mindenkinél mások, ám a cél legtöbbször ott van mindenki fejében, és a súlyunknál kézzelfoghatóbb értéket nehezen találni, hisz az elég megfoghatatlan kívánság, hogy például szeretnénk, ha feszesebb lenne a combunk. Emiatt aztán sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy sűrűen mérlegelünk – a lelkes, kezdeti időszakban akár naponta -, aminek azon túl, hogy az égvilágon semmi értelme nincs, még káros hatással is lehet a fejlődésünkre.

Az épp aktuális tömegünket ugyanis nagyon sok minden befolyásolja. Napi különbségek esetén tíz dekagrammokról beszélünk, és ha épp többet ettünk – vagy ami még jellemzőbb, hogy ittunk -, akkor előfordulhat, hogy nagyobb számot látunk a mérlegen, mint előző nap, ez pedig alaposan megnyirbálhatja a lelkesedésünket. Ez azonban a problémának csak a kisebbik része. Amennyiben ugyanis nem arról van szó, hogy kórosan elhízottként álltunk neki diétázni – amely esetben valóban az a cél, hogy belátható időn belül több tíz kilogramm feleslegtől megszabaduljunk -, akkor a testtömegünk közel sem olyan lényeges, mint amilyennek gondoljuk. A szép alak ugyanis a tónusokon múlik, és azon, hogy a testzsír százalék milyen értéket mutat. Sok esetben ugyanis a feladat mindösszesen annyi, hogy a lerakódott zsírpárnák eltüntetése után megfelelő mennyiségű izmot szedjünk fel, e folyamat végén pedig arra is megvan az esély, hogy a testtömegünk egyáltalán nem változik a kiindulási állapothoz képest, ám fényévekkel szebb lesz az alakunk. Koncentráljunk tehát a megfelelő diétára – és persze az edzésre is -, a mérlegelést pedig hagyjuk meg a profi sportolók kiváltságának.