Fagyasztott gyümölcsökből készített desszertek

Újra eljött az az idő az évben, amikor rövidek a nappalok, szeles és hideg idő van, ráadásul a kedvenc gyümölcseink sem teremnek ilyenkor. Ha viszont olyan desszertre vágyik, ami friss gyümölcsből készül, akkor semmiképp se válassza a boltban kapható gyümölcsöket, hanem forduljon ilyenkor inkább a saját hűtőjéhez. A fagyasztott gyümölcs mindig friss, édes és lédús marad majd, nem úgy, mint a fent említett bolti gyümölcsök.

[wp_ad_camp_1]

Ha nem csak a reggeli turmixokhoz szeretné felhasználni ezeket a fagyasztott gyümölcsöket, akkor most jól figyeljen, mert megtudhatja, hogy hogyan készíthet ezekből ínycsiklandozó desszerteket. Az első, amit fagyasztott gyümölcsből készíthet az a cseresznyés sütemény. Vegyen elő és olvasszon ki egy leveles tészta lapot, majd vágja fel hat szeletre. Töröljön szárazra 1 csésze fagyasztott édes fekete cseresznye, hogy ezzel felitassa a felesleges folyadékot. Öntse egy kis tálba a cseresznyéket 2 teáskanál kukoricakeményítővel, illetve ¼ csésze kristálycukorral. A felvágott tésztákon oszlassa el egyenlő arányban a cseresznyés keveréket. Hajtsa kettőbe a tésztákat, hogy elzárja a töltelék útját, majd préselje össze a széleit, hogy csatlakozzanak.

Fagyasztott gyümölcsökből házi-készítésű fagylaltot is lehet készíteni. Egy serpenyőben keverjen össze fagyasztott gyümölcsöt, legyen az málna, eper vagy cseresznye, egy pár evőkanál cukorral, illetve egy csepp vízzel. Forralja ezt a keveréket lassú tűzön időnként megkeverve, hogy a gyümölcs megtörik és egy szósz-szerű keveréket kap. Ezek után keverjen bele egy kis citromlevet is, majd öntse ezt a mártást vanília fagylaltra, végül pedig tegyen a tetejére tejszínhabot és szórja meg egy kis apróra vágott mandulával, ez tökéletes desszert lehet a leghidegebb és sötétebb napokon is.