Fogyasszon méregtelenítő ételeket!

Ha jön a tavasz, az sajnos nem csak azt jelenti, hogy kirügyeznek a fák, csicseregnek a madarak és megújul a természet. A természet megújulása mellett a különböző vírusok is erőre kapnak ebben az időszakban, ezért fontos, hogy tudatosan védekezzünk ellenük.

[wp_ad_camp_1]

Ez több fajta módon is lehetséges, de bármelyikhez is fogunk, a legelső lépés a helyes táplálkozás és a méregtelenítés lesz. Akármibe is kezdünk, először fel kell készítenünk rá a testünket, és a méregtelenítéssel megszabadulhatunk a hideg évszakokban felgyülemlett mérgektől, zsírpárnáktól és stressztől. A legjobb, ebből a célból fogyasztott étel a citrom. Ezt bevihetjük bármilyen formában. Csepegtethetünk a teánkba, vagy akár ehetjük magára is, lényeg, hogy bekerüljön a szervezetbe. Ha viszont a vizünkbe teszünk egy szeletet már reggel, és egész nap ezt alkalmazzuk, akkor még energiaadó hatására is számíthatunk a nap folyamán.

Ha nincs ötletünk, hogy mit rágcsáljunk nap közben, akkor az olajos magvak kitűnő választásnak bizonyulhatnak. A mandula pl. különlegességnek számít, úgyhogy ha ezt fogyasztjuk, nem kell attól tartanunk, hogy 1-2 nap után megunjuk és felhagyunk vele. Ráadásul salátákhoz, bizonyos fajta ételekhez is felhasználjuk. Mivel tele van vassal, C-vitaminnal, kalciummal és különböző más vitaminokkal, segít immunrendszerünk megvédésében és a tisztításban is. Ha céklát használ a legtöbb étkezéshez (lehet, hogy furcsán hangzik, de próbálják csak ki, hogy milyen ízletes a zöldséglevesekben, vagy a rizottókban), akkor az is segíteni fog a méreganyagok eltüntetésében. Akármit is választ, fontos, hogy ha méregteleníteni kezd, akkor pótolja az elvesztegetett ásványi anyagokat. Ne kezdjen olyan szélsőséges kúrákba, hogy egész nap semmit sem fogyaszt, csak vizet. Az ilyenek sokkal többet ártanak, mint használnak. Célszerűbb, ha lépésről lépésre dolgozik.