Forma1: elveszik Vetteltől a világbajnoki címet?

Alonso vs Vettel

A Forma1-es autósport, talán az egyik legnézettebb sport, különösen az idei évben nyújtott változatos eredményeknek köszönhetően. Nem elég természetesen a jó a autó és a kiváló pilóta, itt a stratégia is fontos szerepet játszik. A hétvégi brazil nagydíjon derülhetett ki, hogy ki is lesz az idei év világbajnoka, Vettel vagy Alonso. A futamon számtalan izgalmas mozzanat történt, minden percben változtak az esélyek.

Már az első pillanattól kezdve feszült figyelem követte a versenyt a startnál elkövetett hiba miatt, ugyanis így a már háromszoros világbajnok német pilóta, vétett és sokat veszített a rajtpozíciójából. Mindezek után még az eső is eleredt, tehát minden adott volt ahhoz, hogy a szurkolók az utolsó pillanatokig feszült figyelemmel kísérjék a történéseket.

A futam végén, bár Vettel nem állhatott dobogóra, a pontjai alapján végül is sikerült megelőznie Alonsót és így elnyerte a világbajnoki címet, immáron harmadszor. Ekkor kezdődtek viszont még csak a találgatások! A német pilóta egyik előzése ugyanis kétséges volt, hiszen sokak szerint a sárga zászlónál kerül, ami viszont szabályellenes. Az ilyen vétséget boxutcás áthajtás szokta követni, illetve a verseny után 20mp-es büntetés, ami ebben az esetben Vettelt hátra vetette volna és így pontosan egy ponttal Alonso lett volna a világbajnok. A találgatások egész héten folytak, viszont megállapították, hogy a bajnok nem hibázott, zöld zászlónál előzött, valamint a Ferrari is kijelentette, hogy lezártnak tekinti az ügyet.

A Nemzetközi Automobil Szövetség elutasította a Ferrari kérését, miszerint szabálytalanság történt, így végül is a Red Bull rajongók önfeledten örülhetnek. Az ügy leginkább a több tízezer rajongó nyomására indult el, hiszen a Ferrari vagy inkább az Alonso szurkolók nem hagyták magukat. Örömmel várjuk a következő idényt is és reméljük, hogy legalább ennyire érdekes lesz a következő évi verseny!