Frissüljön fel általunk

Ebben a rohanó világban sokszor nagyon kevés idő jut magunkra, és a testi és lelki felfrissüléssel foglalkozni. Egy jó masszázs nem csak ellazít, de akár gyógyító hatással is bír.

[wp_ad_camp_1]

Masszázs Győr specialista sok szeretettel várja minden kedves vendégét. Mi egy olyan közeget biztosítunk a hozzánk érkező vendégeink számára, ahol a test és a szellem egyé válhat. Ez a hitt vallása a szalonunknak, és ez által szeretnénk, ha megkülönböztetnének bennünket a többi masszázsszalontól. A csontkovácsolás, pont úgy mint a masszázs mindig egyedi, minden vendég számára, hiszen minden vendég más és más. Továbbá számunkra nagyon fontos, hogy megismerjük a vendégeinket és beszélgessünk velük. Látni fogja, hogy minden kezelés előtt, egy rövid beszélgetésben vesz majd rész, amely által megtudjuk, hogy a vendégünk, milyen lelki állapotban van, vagy, hogy éppen milyen változásokon megy keresztül. Ez által tudjuk teljesen személyre szabni a kezelést minden vendégünk részére. A masszázs során nagyon fontos, hogy a masszőr magas szaktudással és számos technika elsajátításával rendelkezzen.

Egy masszázs lényege, hogy a test teljes anatómiáját és felépítésével rendelkezzen a masszőr. Mely számomra nem okozz nehézséget, hiszen korábban hosszú évekig a balett és a kortárs táncművészet töltötte ki a napjaimat, amely által nagyon sok mindent elsajátíthattam a kifinomult testtudatosságról. Amennyiben szeretné kipróbálni az általunk nyújtotta szolgáltatást, akkor keressen fel bennünket a www.zenmasszazsgyor.eu honlapra látogatva. További elérhetőségeink a +36 30 65 44 241-es telefonszámon, vagy a hello@zenmasszazsgyor.eu e-mail címen. További fontos tudnivaló, hogy mindig előre egyeztetett időpontok alapján várjuk a vendégeinket.