Görög konyha ínycsiklandó ételei

Görögország a csodálatos ízek országa, és olyannyira csodálatosak ezek az ízek, hogy amikor hazajövünk onnan, az első dolgunk lesz görög receptek után nézni, hogy felidézhessük az ott elfogyasztott ínyencségeket. A görög konyha jellegzetességei az olíva olaj, a friss zöldségek, illetve a speciális fűszerek, amelyek igazán egyedivé teszik a görög konyhát, és a Görögországba való látogatást is felejthetetlenné teszik.

[wp_ad_camp_1]

Ami a görög reggeliket illeti, az omléta az egyik jellegzetes görög reggeli, ami 4 tojásból készül, apróra szeletelt sonkával oregánóval ízesítve, illetve édes hagymával. A tzatziki egy másik görög reggeli, amely joghurtból, felvágott uborkából és olíva olajból készül, amit zsemlével vagy barna kenyérrel fogyasztanak és ez egy rendkívüli krémszerű reggeli. A melidzano saláta padlizsánból készül, és hasonlóan fogyasztják, mint a tzatzikit, tehát reggelire és zsemlére kenve. Ha a főételekre kerül sor, a görögök nem igazán fogyasztanak levest, de az Ávgolemónót mindenképpen érdemes megkóstolni, ami rizsből készül, citromlével, valamint sok tojással. Ez egy tipikusan savanyú leves, amit ráadásul 6 citromkarikával tálalnak.

A szuvláki egy görög nemzeti étel, ami hasonló a magyar rablóhúshoz, tehát pálcára fűzik fel a húst a paprikát, illetve a hagymát. Faszéntűzön sütik olíva olajjal megkenve és ezután ropogósra sütik. A Sztifádó pedig egy kifejezetten krétai étel, amit mindig forrón tálalnak egy kisebb méretű cserépedényben. A borjúhúst vagy a marhát kockára aprózzák és hagymával együtt párolják majd leöntik egy mártással, amit olívaolajjal, paradicsommal, és fehérborral készítenek. A Keftkedesz tulajdonképpen egy fasírt, ami bárányból vagy sertésből készült húsgombóc, amiből természetesen nem hagyják ki a hagymát és az oregánót sem, igazából az oregánó adja meg az ételnek az igazi görög ízét.