Hajápolás: mit, mikor és hogyan?

Az élettel teli, hosszú haj minden nő álma. Ennek érdekében pedig be is vetnek mindenféle hajápolási terméket, amely valóban gyönyörű hajkoronát ígér. Az olyan alapkozmetikumokon felül, mint a hajsampon vagy a hajbalzsam számos mást is használnak. Azonban nagyon sokan rosszul vagy éppen rossz sorrendben alkalmazzák ezeket.

[wp_ad_camp_1]

Az például mindenkinek tiszta sor, hogy először samponnal mosunk hajat, majd jöhet a hajbalzsam, amelyet ki kell öblíteni. Vagy mégsem jó ez így? Nem bizony. Sokkal jobban járunk el, ha a hajbalzsamot használjuk először, és csak ezután mosunk hajat hajsamponnal. Mindez azért jobb így, mert a hajbalzsamok képesek elnehezíteni, zsírosítani a hajat. Ezt nyilván már sokan tapasztalták is. Azonban, ha még samponozás előtt használjuk, akkor ki tudja fejteni a hatását, de a hajsamponnal ki tudjuk mosni annyira, hogy ne váljon gyorsan zsírossá a haj. Ugyanez igaz a hajmaszkokra is. Érdemes hajmosás előtt felrakni a hajpakolást, és azután menni samponnal is hajat mosni. Na de persze az sem mindegy, hogy mit hol használunk.

Ahhoz ugyanis, hogy ne nehezedjen el a hajunk, a hajpakolásokat és hajbalzsamokat csak a hajvégeken vagy az egész hajhossz alsó kétharmadán érdemes alkalmazni. Ennek a fordítottja igaz a hajsamponra, amelyet nem kell a haj egész hosszára felvinni. Elég a fejbőrt megmosni vele. Mindenhová máshová jutni fog belőle pont annyi, amennyi kell. Sokan használnak továbbá különféle hajolajakat vagy más nem kimosandó hajsprayeket, hajápolókat. Ezeket úgyszintén érdemes csak a haj végébe felvinni. Ezeket a sorrendeket érdemes mindig betartani, ha valóban hosszú ideig tartó dús, fényes és egészséges hajat szeretnénk magukénak tudni, amelyet mások is megirigyelhetnek tőlünk. Lehet, hogy elsőre szokatlannak fog tűnni a fordított hajmosás, de egy-kettőre ez fog a napi rutinná válni.