Hogyan süssünk steaket?

A steak egy olyan étel, amelyet mindenki kedvel, aki húsevő. Elméletileg elég egyszerűen elkészíthető és nagyon sok mindennel tálalható, ezért is nagy kedvence a háziasszonyoknak. Viszont amiért egyszerű, még elkészítésének lehetnek különböző fortélyai, amelyeket el kell sajátítanunk, ahhoz, hogy a tökéletes falatokat produkálhassuk.

[wp_ad_camp_1]

Amikor a steaket kivesszük a hűtőből, nagyon fontos, hogy egy kicsit szobahőmérsékleten tartsuk, mielőtt elkezdjük a sütést (kevesen tudják, de ez amúgy minden fajta hús elkészítésére igaz). Ha ez megvan, akkor jön a következő lépés, a fűszerezés. Itt arra kell figyelnünk, hogy ne vigyük túlzásba a mennyiségét, mert elronthatja az egész menüt, viszont annyit mindenképpen bele kell dörzsölnünk a húsba, hogy mindenhova jusson egy kicsi. Miután hagytuk, hogy 5-10 percig beigya a fűszereket, előmelegített olajos serpenyőben 9-10 percig készítsük. Minden egy percben meg kell fordítanunk a másik oldalára, hogy tökéletesen átsülhessen, de többször nem, mert akkor túlságosan át lesz itatva zsiradékkal.

Az utolsó trükk, amit alkalmazhatunk, az a megsülés utáni pihentetés. Minden húsra érvényes, hogy ha sülés után hagyjuk 5-6 percet pihenni, sokkal zamatosabb, ízesebb lesz majd, jobban összeáll. Ezt követően tálalhatjuk bármilyen körítéssel, amit csak megkívánunk, hiszen ez egy olyan étel, ami bármivel talál. Ha zsírossága miatt nem akarjuk hasábburgonyával fogyasztani, akkor főzzünk hozzá rizst, esetleg couscoust. Kísérőnek pedig válasszunk friss uborkát, vagy káposztát, amit ecettel, esetleg zöld fűszerekkel ízesítsünk majd. Ez a menü kitűnő vendégváró ebéd (vagy akár vacsora) lehet, még önmagában is. Ha azonban zsírszegény előételt is készítünk hozzá, akkor egyenesen királyi lakomának számít.