Hogyan védekezzünk a tavaszi vírusok ellen?

A tél elteltével az idő felmelegedik, és ilyenkor a vírusok, baktériumok „új életre” kapnak. Az emberek pedig általában annyira örvendenek a jó időnek, hogy elfelejtik azt, hogy az estére le fog hűlni. Ilyenkor pedig a vírusokat sokkal könnyebben el lehet kapni, mert az immunrendszer hamar képes legyengülni. Hogyha figyelünk erre a dologra, és persze ezen kívül még vitaminokban gazdag ételeket is fogyasztunk, sokat teszünk a megelőzésért.

A tavaszi vírusok mindenkit képesek megtámadni, még az olyan embereket is, akiknek egyébként erős az immunrendszerük, és nem szoktak meghűlni. Van úgy, hogy akárhogyan is védekezünk ellenük, elkerülhetetlen, hogy kiütközzenek rajtunk. A tünetmentesség pedig egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem  kaptuk meg őket, csupán annyit, hogy egyelőre még nem gyengítettek le bennünket. Célszerű, hogyha első körben természetes módszerekkel, vagyis a gyümölcsökben és a zöldségekben levő vitaminokkal előzzük meg, hogy ez megtörténhessen, és csak ezt követően alkalmazzuk a gyógyszertári készítményeket, mert ez utóbbiak sokkal nehezebben fognak felszívódni. Mindezeken kívül pedig a rendszeres testmozgás is kiemelkedő jelentőségű lehet, és jó, hogyha naponta folytatjuk. Viszont, hogyha a téli időszakban egyáltalán nem mozogtunk, akkor jobb nagyon óvatosan kezdeni, mert a túlzott megerőltetés is okozhat problémákat.

A tavasz persze még önmagában nem jelent potenciális veszélyforrást ebben az értelemben sem, viszont mindenképpen változással jár, ami nem csak a természeti jelenségekre, hanem azzal együtt az emberre és az ő immunrendszerére is kihat. Fontos, hogy élvezni tudjuk, de ugyanakkor vigyázni is, hogy ne származhasson belőle kárunk. Mindezek persze a szerencsén is múlnak, és azon is, hogy milyen emberekkel kerülünk kontaktusba, mert sajnos gyakran megesik, hogy az ember – annak ellenére, hogy vigyáz magára –, megfertőződik.