Így védekezz a narancsbőr ellen!

A nyár közeledtével sokakat megérint a strandszezon elérkezte, és ilyenkor mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban nézzünk majd ki fürdőruhában. Sajnos az időhiány és a rohanó életmód nem igazán kedvez az egészséges életvitelnek, a rendszeres testmozgás hiánya mellett ez leginkább a táplálkozásunkban csúcsosodik ki.

Napközben általában nincs elég idő arra, hogy megfelelő időközönként együnk, ráadásul a kényelem – és a gyorsaság – ilyenkor elsődleges szemponttá válik, emiatt aztán hajlamosak vagyunk több étkezést is megoldani gyorskajákkal, vagy olyan ételekkel, amelyek túlságosan is magas kalóriatartalommal bírnak, ellenben a zöldség, gyümölcs ritkán kerül ilyenkor a tányérunkra. Ha mindez még nem lenne elég, gyakran megesik, hogy egész napos rohanás után este – sőt, éjszaka – pótoljuk az elmaradt evést, méghozzá jóval nagyobb adagokkal, mint kellene. Ennek persze idővel az az eredménye, hogy a rendszertelenül bevitt, sokszor túl magas kalóriamennyiség szép lassan lerakódik rajtunk, ráadásul a legrosszabb helyeken, és így már fiatalon megjelenik a narancsbőr, amely főképp a hölgyeket kergeti különféle diétákba.

A vészmegoldásként alkalmazott hirtelen fogyások azonban nem igazán segítenek, sőt. Ezek eredménye ugyanis az állandó jojó effektus, azaz a hirtelen súlyveszteséget idővel hízás követi, melyre a válasz egy újabb – drasztikus – fogyás, és így tovább, mígnem a bőrünk és a kötőszövetek már egyáltalán nem tudják követni a hirtelen változásokat. Ezért aztán ha már megtörtént a baj, és kialakult a narancsbőr, akkor attól csak hatalmas türelem és kitartó munka segítségével lehet úgy-ahogy véglegesen megszabadulni. Elsősorban ne a hangzatos kozmetikai termékekben bízzunk, hanem az életmódváltásban. Bármennyire is időigényes, álljunk át arra, hogy egészségesen étkezünk – számolva a kalóriákat -, megfelelő mennyiségű vizet fogyasztunk és legalább heti két alkalommal sportolunk. Sokat segít még a szaunázás is, ám amíg a táplálkozás és a sport nincs rendben, addig teljesen felesleges drága kozmetikumokkal kísérletezni, mert tartós, látható eredményt nem fogunk elérni. Azonban ha az életmódváltás már megtörtént, akkor kiegészítő segítségként nyugodtan alkalmazhatjuk őket.