Imádod a horrort? Mutatjuk a legjobbakat!

Ahány ember, annyi szokás-tarja a mondás. Így vannak, akik kifejezetten irtóznak a horror filmektől, ám olyanokkal is találkozhatunk, akik pedig imádják.

Mi most azokat fogjuk megörvendeztetni, akik rajonganak értük, ugyanis összeállítottuk egy legjobbakból álló listát. A harmadik helyre a Ragyogás című film került, amely 1980-ban készült. A film egy családról szól, ahol az apa íróként dolgozik.  A családjával együtt elköltöznek, hogy merítsen egy kis ihletet, ugyanis írói válsággal küzd. Ám a fiának furcsa látomásai lesznek, majd ezek a látomások szépen lassan az egész családot felemésztik és már nem tudnak különbséget tenni a látomások és a valóság között. A film besorolása dáma és horror. A második helyre a Psycho című film került, amely 1960-ban készült. A film egy titkárnőről szól, aki a főnökétől ellop egy csomó pénzt. Majd a pénzzel együtt elhagyja a várost és menekülni kezd. Ám a tervei nem úgy alakulnak, ahogy várná, ugyanis hamar egy gyilkosság áldozata lesz. A főnöke keresni kezdi az alkalmazottat és az ellopott pénzt. Ám a történet nagyon sok fordulatot rejt magában, ugyanis meg kell küzdeniük egy skizofrén gyilkossal, aki a halott édesanyja ruháiba öltözve csap le a kiszemelt áldozataira.

A vélemények szerint majdnem 60 év elmúltával is az egyik legjobb mozi a kategóriában. Ám nézzük az első helyre mi került. Szintén egy régebbi film, amely 1979-ben készült. A címe pedig a „A nyolcadik utas: Halál.” A film elég misztikus, ugyanis egy idegen bolygón játszódik. Az úrhajósok egy ismeretlen eredetű küldetésről kapnak parancsot. A bolygón ahova érkeznek egy elhagyatott úrhajó várja őket, melyben számos tojás alakú kapszulát találnak. Nagyon sok fordulat és izgalom várja a horror kedvelőket ebben a moziban. Nem hiába nyerte el az első helynek járó címet.