Ismerjük meg a bodza számos jótékony hatását

A bodza jellemzően cserje, vagy kisebb fa, amely a szabadba vadon is megterem, de manapság egyre több bodzatelepítéssel is találkozhatunk, hiszen egyre jobban elismerik a számos jótékony hatását.

[wp_ad_camp_1]

A bodzára főként a májusi virágzás jellemző, amely akár 3-4 heten keresztül is elnyúlhat. A virágzással egy időben meg is kezdik a betakarítását. A bodzavirág könnyen felismerhető, hiszen apró fehér, gyenge kis szerkezetű. Így a szél illetve eső által könnyedén lepotyoghat és kárba veszhet az értékes virág. A bodzavirág legismertebb felhasználási módja a tea, illetve a szörp. A virágzást követően, a bodza termése beérik, amely piros bogyókat hozz. A bodzabogyóból nagyon finom és nem mellesleg egészséges lekvárt készítenek. Nagyon aromás, és különleges ízzel rendelkezik, amely máshoz nem hasonlítható, ennek köszönhetően ismerhető fel, hogy valóban bodzával van dolgunk. Az illata is erőteljes, amely a szörpöknél és a teáknál vissza is köszön. Fontos tudni való, hogy az effajta felhasználásnál sosem mossuk meg a virágokat, ugyanis akkor sok értékes virágportól esünk el.

Ezért, mindig olyan helyről kell végezni a betakarítást, ahol tudjuk, hogy nem érhete szennyeződés és nincs szükség mosásra. Nagyon erős izzasztó hatással rendelkezik, így különösképpen ajánlott magas láz estén a fogyasztása. Továbbá a bodzavirág vízhajtó, hashajtó, vértisztító és köhögéscsillapító hatással is bír. Illetve még idegcsillapítóként is felhasználható gyenge alkoholos kivonatba áztatva. Amennyiben külsőleg alkalmazzuk, akkor pedig nagyon jó fertőtlenítő hatással bír. Különösen ajánlott megfázásnál, torokgyulladásnál, köhögés ellen és különféle légzőszervi megbetegedések ellene. Kismamák részére is nagyon ajánlott ugyanis jó hatással van a tejelválasztásra.