Kíváncsi a jelenlegi kertépítés árakra?

Nagyon gyakran felmerülő téma ez – amit egyébként teljes mértékben meg tudok érteni -, azonban kapásból válaszolni rá nem tudok, mert ez nem összehasonlítható egy hűtőszekrénnyel, vagy egy autóval. Bizonyos helyeken végzett kertépítési munkákból kiragadott részfeladatoknak az árát, valamint, mondjuk a gyepszőnyeg, illetve az automata öntözőrendszer árát lehet megmondani.

[wp_ad_camp_1]

Azonban minden kert más, így a kertépítés árak is változnak, hiszen mindig az adott környezethez és igényekhez kell igazítani, ami sohasem egyforma. A kertépítés pedig igen érzékeny erre, mivel nem hasonlítható össze mással.

Ha ezt Ön megérti, akkor rájön arra is, hogy miért ne fogadjon el fajlagos kertépítési árajánlatot, ami például négyzetméterre van lebontva. Ezt ugyanúgy ne tegye az automata öntözőrendszer árajánlatának az esetében se! Végtelen az egyhez ugyanis, hogy sikerül eltalálni a pontos árat. Továbbá csak olyan árajánlatot fogadjon el, vagy vegyen figyelembe, ami tételesen leír minden felhasználandó anyagot, alkatrészt, és munkadíjat. A legfontosabb és legkorrektebb dolog az átláthatóság, hiszen annak a vállalkozónak nincs mit takargatnia, nincs mit elbújtatnia az ajánlatában.

Ha Ön csak tájékozódni akar, akkor is kérhet díjmentes felmérést a kertépítésre, automata öntözőrendszerre, gyepszőnyegezésre, amiből kiderülhet pontosan, hogy mennyi lenne az összköltség. Ennek az adatnak a birtokában pedig rá lehet készülni, vagy el lehet vetni az egész projektet. Ez hasznos annak a kertépítőnek a számára is, aki leadja Önnek az árajánlatot. Hasznos, mivel az ő kertépítési áraihoz, terveihez képest fog gondolkodni utána a lehetséges megrendelő, ami önmagában véve is előnyt jelenthet.