Létezik a mesterségesen előállított hús?

A kérdésre a válasz nagyon egyszerű: igen. A tudósok ma már szinte bármilyen élelmiszer elő tudnak állítani, mesterséges adalékanyagokat kombinálva. Nem is olyan rég derült fény a mesterségesen előállított hamburgerhúsra, amit laboratóriumi körülmények között dolgoztak ki.

[wp_ad_camp_1]

Az így kidolgozott marhahús a húspogácsa alapját képezi. Alapját a szarvasmarha izomzatából kinyert őssejtek képezik. A végeredményt megkóstolva látványra minden bizonnyal a marhahúsra hasonlít, de ízre inkább kagyló vagy tintahal lenne. A kóstolgatás után egyértelműen megállapítható az, hogy az nem intenzív. A mesterséges hús előállítása hathétig tart. Állati eredetiségét nem lehet megcáfolni, de az köztudott, hogy soha nem volt élő állít testének a része. Az előállított pép nem hasonlít a szójához vagy egyéb húspótló készítményhez sem. A statisztikai adatokat elnézve az egyértelműen megállapítható, hogy a lakosság egyre nagyobb százaléka fogyaszt hús.

Ami ahhoz vezethet, hogy néhány éven belül már luxuscikknek fog számítani a nyers hús, és az ára is magas lesz. Így nem is meglepő, hogy a kutatók elkezdtek gondolkodni olyan alternatív megoldásokon, amelyek segítségével ez a drasztikus növekedés megelőzhető, vagy legalábbis egyensúlyba hozható. Természetesen vannak olyan kísérleti megoldások is, amelyek nem jártak akkora sikerrel, mint a mesterségesen előállított hús. A laboratóriumi körülmények között előállított tej tápanyagában szinte megegyezik a tehéntejjel, viszont teljesen íztelen. Ha élelmiszerként nem is lett annyira sikeres, a gyógyszeriparban nagy hasznát tudják venni.