Mi a szociális fóbia?

Szociális fóbia

A környezeti hatások, úgy mint a táplálékban található adalékanyagok, az előregyártott termékek, vegyszerezett étel, a levegő szennyezettsége, szmog, gyárak, járművek által kibocsátott káros anyagok, a víz, illetve az egész föld szennyezettsége, valamint a rohanó világgal járó stressz, sajnos mind negatív hatással bír az ember testére és lelkére.

Az emberek nagy része pedig nem empatikus(együtt érző), inkább távolságtartóak mint közvetlenek, másokra de még magukra sem figyelnek oda a nagy pénzhajhászásban. A média, a világgazdaság megpróbál mindent a saját javára fordítani, emberi életeket nem kímélve. Az emberek folyamatosan kapják az agymosásokat, manipulációkat a nagyvilágból, a pénz, hatalom érdekében pedig mindent felforgatnak, és bizony ha nem vagyunk eléggé résen csapdába kerülünk. Jó ezekre a dolgokra odafigyelni. Tehát nem csoda, hogy az ember tönkre megy pszichofizikailag ekkora nyomás alatt.

A szociális szorongás, szociális fóbia

A szociális szorongás ma már a harmadik helyen áll a pszichiátriai betegségek ranglistáján. Tehát gyakoribb mint gondolnánk. Nyugaton már előszeretettel, nyíltan foglalkoznak a problémával, videók, kampányok, dokumentum filmek készítésével, terjesztésével. Vannak olyan országok ahol sajnos még alig-alig hozzák ezt köztudatra. A szorongás és a félelem egy felfogott fenyegetésre adott normális válasz. A kettő közötti különbség abban nyilvánul meg, hogy például a félelem alapja egy-egy jól körül határolt konkrét fenyegetés, pl.: jeges úton való megfarolás, a szorongást viszont valamilyen rosszul felfogott fenyegetés váltja ki. Mind a szorongás és mind a félelem iszonyú kellemetlen lelki tünetekkel jár, úgy mint gyámoltalanság érzése, balsejtelem, aggodalom, ismétlődő rossz gondolatok. Ezek mind megjelennek fizikai szinten az egyszerű izomfeszültségtől a súlyos szívdobogásig, pánikrohamokig. A szociális fóbia jellemzője az a félelem, hogy társaságban zavarba jövünk vagy lealacsonyíthatjuk magunkat. Ennek a félelemnek eredményeképpen kerüljük az olyan helyzeteket is, amelyekben “produkálnunk” kellene magunkat és ki volnánk téve mások fürkésző tekintetének. Bizonyos értelemben a szociális fóbia a teljesítményszorongás egy szélsőséges formája. Némelyek már a rettegett szituáció puszta gondolatára is súlyos szorongásba, sőt pánikrohamokba eshetnek. A szociális fóbia enyhe formái igen gyakoriak. A nyilvános beszédtől való félelem, amit a színészek és muzsikusok lámpaláznak hívnak, minden valószínűség szerint a legközönségesebb szociális fóbia. Ilyen általános formák még: a saját nevünk leírásától mások jelenlétében, félelem a nyilvános étkezésektől, ivástól, vagy akár elpirulástól. A szorongászavarban szenvedő egyén irreális vagy eltúlzott szorongást, aggodalmat érez egy vagy több helyzettel kapcsolatban. Súlyosságától függően a testi tünetek jellemzői egyes szituációkban vagy generalizáltan:

nehézlégzésbizonytalanságérzésszédülékenységfelgyorsult szívdobogásremegésreszketésforróság vagy hideg érzethalálfélelemizzadásfulladásémelygésvalószínűtlenség érzése(de-realizáció)hőhullámokfáradékonysággyakori vizeletürítési ingertúlzott ijedősségszorongás miatt koncentrálási problémák-leblokkolásalvászavarokingerlékenységhasmenés, hasi panaszok

Az erősen szorongásos személyiség

Az szorongásjellegű problémákkal küzdő személyekre számos közös személyiségi vonás jellemző:

magas kreativitási szint/képzelőerő merev gondolkodásmód túlzott tetszés igény túlzott önelvárások tökéletességigény/perfekcionizmus hozzáértő, megbízható munkaerő túlságos önuralom igény néhány vagy valamennyi negatív érzés elfojtása testi szükségletek elhanyagolására való hajlam.