Mi okozhatja a száraz szem kialakulását?

Napjainkban egyre több olyan beteggel találkozhatunk, akik a száraz szemmel járó panaszokkal rendelkeznek. Ugyanis a lakosság kb. 5-30%-át érinti szemszárazság, amely igazán nagy mennyiségnek mondható.

[wp_ad_camp_1]

A szemszárazság a beteg látásélességére nagyon befolyással lehet, így nem szabad figyelmen kívül hagyni az ilyen fajta problémák jelentkezését. Úgy is mondhatjuk, hogy mára már az egyik leggyakrabban előforduló multifaktoriális szemészeti problémáról beszélhetünk. A száraz szem főként a látásélességet befolyásolja, így nagyban kihatással lehet a vezetésre, olvasásra, a számítógép használatára, illetve ezek mellett negatív hatással lehet a pszichológiai és lelki állapotunkra is. A legfrissebb kutatások még azt is alátámasztották, hogy kihatással lehet még az életminőségünkre is. A szem szárazság abból következhet, hogy a szemgolyó felszínét borító úgynevezett könnyfilm, melynek a legfontosabb feladata a szemfelszín védelme, illetve annak nedvesen tartása és a szaruhártya oxigén ellátása, ha ez nem megfelelő mértékű, akkor lephet fel az említett probléma.

A könnyfilm minden pislogásnál újjáépül, így a megfelelő és stabil könnyfilm hozzájárul az éles és tiszta látáshoz. Ez a könnyfilm három rétegből áll. A könnyfilm legbelső rétege biztosítja a könny tapadását a szaruhártyára. A középső réteg antibakteriális hatású és a legnagyobb része a könnymirigyekben található. A legkülső réteg pedig a párolgást és a szemhéjak szélének benedvesítését hivatottak megakadályozni. Ennek hiányában sokkal gyorsabban párolog el a könny a szemfelszínéről. A könnyben megtalálhatóak immunrendszeri, antibakteriális fehérjék, hormonok, enzimek, síkosító fehérjekomponensek és ionok is. A száraz szem a nem megfelelő minőségű könnyfilm következtében lephet fel.