Mi van a baba bőrével?

Baba bőr

Ugyan mi lehet nagyobb öröm egy pár számára, mint a gyermekáldás? A szülők éjt-nappallá téve igyekeznek a kicsi kedvében járni, mintha az egész világ egyszeriben a baba körül kezdene forogni!

Ez teljesen természetes, hiszen bővül a család, méghozzá egy új élettel, akinek még ezeregy dolgot meg kell majd tanítani, ráadásul, akinek van már gyermeke az tanúsíthatja, hogy a picik szinte bármilyen körülmények között képesek veszélybe sodorni magukat, bármennyire is próbálunk rájuk ügyelni. Az is gyakori jelenség, hogy a legkisebb furcsaság, köhögés, vagy kiütés láttán és hallatán már rohanunk is a picivel a háziorvoshoz kétségbeesetten, akkor is, ha történetesen semmilyen komoly probléma nem áll fenn. De honnan tudhatjuk, hogy gyermekünk bőrproblémája például olyasvalami, amit házi praktikákkal is helyrehozhatunk vagy pedig orvosi kezelésre szoruló egészségügyi gondról van szó? A babáknak gyakran van úgynevezett tejkiütésük, amely piros foltokként jelentkezik az arcon.

Ezek a kiütések az első három hónapban jelennek meg, mégpedig rendszerint azokon a gyerekeken, akiket anyatejjel táplálnak. Ilyenkor érdemes kevesebb tejterméket adni a kicsinek, így a probléma néhány héten belül elmúlik. Ha pici, piros, kidudorodó pöttyöket találunk a baba bőrén, amelyeknek a közepe fehéresnek tűnik, akkor több mint valószínű, hogy csalánkiütésről van szó. Ezek a pöttyök a baba egész testén megjelenhetnek, szerencsére azonban az esetek jelentős százalékában néhány órán belül el is tűnnek. Ha viszont mégsem így lenne, akkor mindenképpen vigyük el a kicsit az orvoshoz, ugyanis számos olyan betegség létezik, amelynek tünetei nagyon hasonlítanak a csalánkiütéséhez!

A hámlás és az apró, korongszerű piros foltok sem ritkák, ezek miatt sem kell különösebben aggódni, az ilyen jellegű bőrirritációk általában néhány óra elmúltával meg is szűnnek. Ha viszont a baba bőre folyamatosan száraz, akkor nem árt, ha megmutatjuk egy orvosnak, majd a szakember által felírt krémet alkalmazzuk naponta az érintett felületeken. Vigyük orvoshoz a kicsit akkor is, ha az ekcéma vagy a koszmó jeleit látjuk megjelenni a gyermek bőrén!