Mit tegyünk kígyómarás esetén?

Magyarországon a keresztes vipera és a parlagi vipera marásától kell félnie mindenkinek, hiszen igen súlyos mérgezést okozhatnak. A keresztes vipera súlyosabbat, mint társa, de azért nem árt az óvatosság. A Zempléni-hegységben és a Tiszaháton találkozhatunk a keresztes viperával és a Hanságban és a Kiskunságban társával, a parlagi viperával. Mind a két faj fokozottan védett állat Magyarországon.

[wp_ad_camp_1]

Amikor kígyómarás ér bennünket akkor az első és legeslegfontosabb dolog az, hogy azonnal nézzük meg a tettest. A későbbiekben az orvosnak nagyon alaposan el kell majd magyaráznunk, hogy milyen kígyó mart meg bennünket, hiszen ez alapján tudja majd elkezdeni a gyógyszeres kezelést. A kígyómarás bekövetkezésekor a legfontosabb és legalapvetőbb feladat, hogy valamilyen úton-módon eltávolodjunk a kígyótól, nehogy újabb marás áldozatai legyünk. A sebet – amennyiben lehetőségünk nyílik rá – azonnal fedjük le steril gézlappal. és ne alkalmazzunk nyomókötést, valamint ne nyomogassuk, és ne szívogassuk a sebet.

A sérülés után azonnal nyugalmi helyzetbe kell kerülni és minden ékszert, órát, gyűrűt le kell venni. Ha mentő kiérkezése után azonnal megtörténik a kórházba szállítás, ahol különböző gyógyszeres kezelésekkel a nagyobb baj már orvosolható.

Magyarországon nem sűrűn fordulnak elő kígyómarások, de azért jobb, ha mindenki tisztában van azzal, hogy milyen elsősegélynyújtással lehet akár életet is menteni. Akik nyaranta a természetben sátraznak, sokat kirándulnak, mindenképpen olvassák át ezeket a sorokat.