Mit tehetünk a boldogságunk érdekében?

Egyes kutatások szerint a boldogsághoz három pontot kell betartanunk, hogy ezt az érzést megtapasztaljuk. Viszont érdemes kihangsúlyozni, hogy a boldogság pszichológiai szempontból igen összetett és ezen felül még egyénfüggő is egyben.

[wp_ad_camp_1]

Hiszen minden embert más tesz boldoggá. Így a következő összefoglaló is egyéntél függően eltérő reakciókat válhat ki. Ugyanis könnyen előfordulhat, hogy egyeseket mélyebben érint, még másokkal nem lesz olyan hatással. A tanulmányok szerint a három legfontosabb dolog a boldogsághoz vezető úton, nyugodt elme, a jó pillanatok megjegyzése, illetve, hogy másoknak is akarjunk jót. Ám nézzük mit is jelentenek ezek. A mai felgyorsult világban elég nehéz feladatnak bizonyul az, ha valami azt javasolja számunkra, hogy nyugtassuk meg az elménket. Hiszen napi szinten érnek bennünket olyan atrocitások, melyek hatására stresszesek és zaklatottak lehetünk. Ezek elkerülése érdekében a kutatók azt javasolják, hogy napközben is iktassunk be rövid szüneteket, amikor mindent körülöttünk lévő zavaró tényezőt kizárunk.

És semmire másra nem figyelünk csak a saját légzésünkre. Tulajdonképpen egy meditációról beszélhetünk, melynek fontosságát időről-időre megerősítenek. Amennyiben ezt megtanultuk, akkor jöhet a következő lépés, melyben azt kell elérnünk, hogy tudatosítsuk a jó pillanatainkat. Nem kell nagy dolgokról beszélnünk. Elegendő, ha elérjük, hogy minden napunkban megtaláljuk a legjobb pillanatot. Legyen az egy baráti találkozás, vagy csak egy finom kávé. Sajnos mi emberek hajlandóak vagyunk arra, hogy a rossz dolgokat sokkal jobban és mélyebben megőrizzük, mint a jókat. A kutatók szerint az emberek legtöbbje sokkal jobban szeret adni, mint kapni. Igazán közhelyes ám a felmérések szerint sokkal több boldogsághormont szabadít fel bennünk.