Okostelefon méretű könyvek automatából – a POKET

Könyvet automatából? Miért ne? De mi is ez tulajdonképpen? A POKET egy különleges kezdeményezés, amely egy 2018 áprilisában, a magyar költészet napja alkalmából indult el, az olvasás, az irodalom népszerűsítése céljából. Lényegében okostelefon méretű zsebkönyveket vásárolhatunk olyan automatákból, mint amiből üdítőt, nassolni valót is szoktunk. Ugyanazon az elven működik.

A POKET ötlete Vecsei H. Miklós és a Szalker Csoport révén indult útjára, az olvasás népszerűsítése érdekében. A szinte minden téren digitalizálódott világba próbálta visszacsempészni az olvasás szeretetét. Tette ezt úgy, hogy a sokak által használt mobiltelefonok méretére alakított könyveket kínált a szokványostól eltérő módon, korábban italautomataként funkcionáló könyvautomatákból. Az ötletgazdákat is meglepte a tesztüzem sikeressége, mert az első hét, Budapest frekventált pontján felállított automata, mely az első öt kiadvány példányait tartalmazta, két hét alatt kiürült. Az első öt könyv között pedig olyan művek szerepeltek, mint Szerb Antal regénye, az Utas és holdvilág, vagy gyermekkorunk egyik meghatározó kötelező olvasmánya, Molnár Ferenc regénye, A Pál utcai fiúk.

A POKETEK népszerűsége olyan szinten töretlen, hogy 2019-től a fővároson kívül is megjelentek a könyvautomaták, kezdetben csak néhány városban, de mára Budapest mellett 21 városban, Soprontól Debrecenig, illetve Esztergomtól Pécsig, találkozhatunk könyvautomatákkal. Jelenleg a klasszikus irodalom mellett versantológiák is találhatóak az automatákban. Az ötletgazdák kimondottan gyermekek számára ajánlott könyvecskékkel is előrukkoltak, mint pl. Janikovszky Éva klasszikusa, az Égigérő fű, vagy az első ifjúsági poket, Bosnyák Viktória Tündérboszorkány című kisregénye. A zsebkönyvek mellett időszakos kiadványok is felbukkannak az automatákban, úgy, mint Randitérképek, „Bőrön a költő” néven felragasztható tetoválások költőink arcképeivel, vagy épp kis kockás, pöttyös vagy csíkos füzetecskék.