Platón filozófiai elméletei

Az ideák lélek általi megismerését, és a tanulás visszaemlékezéssel azonossá tételét nevezik Platón anamnézisz-elméletének. Az elmélet Püthagoreus gyökerekből és az orphikus hagyományból (a test a lélek börtöne) ered. A geometriában járatlan embert ráébreszthetjük kérdések segítségével a tudására, mert eredendően megvolt benne.

[wp_ad_camp_1]

Platón állítása szerint az érzékelés nem vezet lényegi megismeréshez. Az igazságot csak az értelem segítségével ragadhatjuk meg. Platón a doxát, a vélekedést sem tartja igazi megismerésnek, egyedül a gondolkodást ítéli igazinak. Platón 3 híres hasonlattal világította meg a jó ideájának természetét (barlanghasonlat, naphasonlat, osztott vonal hasonlat). A barlanghasonlat a következő: A külső világban süt a Nap (amelynek a jó az ideája), megvilágítván a természetes dolgokat. Ezt „másolván” egy barlangban a tűz (ebben a hasonlatban a Nap az ideája, mert a fényét tartjuk fontosnak, nem a melegét) világítja meg a mesterséges dolgokat (ideájuk a természetes dolgok), amelyek árnyékait látja a barlang mélyére leláncolt ember. Azokról tehát nem lehet biztos tudásunk, amiket érzékszervünkkel érzékelünk, hiszen ezek csak „látszatok”, azaz folyamatosan változnak (ld. az árnyék a tűz hatására).

Tehát csak az olyan dolgokról lehet biztos tudásunk, amiket nem fizikailag érzékelünk, hanem értelmileg. Platón filozófiája az idealizmus ősi mintája, mely, minthogy az ideáknak tárgyi, objektív (nemcsak gondolati) létet tulajdonít, objektív idealizmus. Gondolatirányának eredménye: a változó és mulandó valóságnak előfeltétele a változatlan, örökkévaló lét, csak az abban való részesedés által létezhetik.Kozmogónia-elmélet: a kozmosz keletkezésével foglalkozó tanítás. Azt vizsgálja, hogyan lett a káoszból kozmosz. Az ideavilág öröktől fogva olyan, amilyen. Az érzékelhető világ az eredeti, kaotikus állapot. A kozmoszt a világépítő isten, a Demiurgos az idea világ mására alakítja a kaotikus érzékelhető világot, de ez a világ közel sem olyan tökéletes, mint az ideák világa. A platóni világszemlélet szakadékot, űrt (chorismos) lát az ideák érzékfeletti világa és a természet érzékeinek alá eső világa között. Az ember lelke ingázik a két világ között.