Rendezd be ügyesen otthonod, ügyelj a megvilágítására!

Ha építkezel, ha csak épp a tavaszi átalakításra készülsz, itt az ideje, hogy megtervezd és beépítsd a lámpákat, csillárokat a megfelelő helyiségekbe. Ha pénztárca nem engedi meg, hogy még erre is szakembert is fogadj, akkor sem kell elkeseredni, hiszen saját magad is elláthatod a feladatot. Most eláruljuk azokat a szempontokat, melyeket figyelembe kell venned.

Először is jöjjön a nappali megvilágítása, hiszen ebben a helyiségben végezzük a legtöbb és legváltozatosabb tevékenységeket. Tévézünk, olvasunk, vendégeket fogadunk. Éppen ezért fontos egy központi szerepet játszó, mutatós csillár, és egy állólámpára is valamelyik sarokba, amivel pedig kellemes hangulatot teremthetsz. Ha van olyan kép vagy dísztárgy, amelyet szeretnél kiemelni, akkor használhatsz például képvilágító lámpákat vagy spotlámpákat is erre a célra.

Következzék a hálószoba, ami a nyugalom szigete. Ebbe a helyiségben tehát nem szabad túl erős fényű lámpákat beszerelni, sokkal inkább csak a hangulatvilágítás ajánlott. Az persze fontos, hogy az ágyban való olvasáshoz legyen egy célzott megvilágítás is. Ezt például az éjjeliszekrényre helyezett éjjeli lámpákkal, vagy falikarokkal lehet praktikusan, és esztétikusan megoldani. Ha falikart szeretnél, akkor annak előre meg kell tervezni a helyet, hiszen a vezeték helyét is kell építeni a falban.

A konyha, illetve az megvilágítása esetén az étkezőasztal fölé mindenképp kell egy csillást tervezni, ami az étkezésekhez elengedhetetlen. Emellett a konyhapultnál végzett munkákhoz fontos a helyi világítás kiépítése is, avagy a mosogató és a pult fölé mindenképp ajánlott egy neon lápba, vagy valamilyen esztétikus kis világítótest beépítése. A világítás takarásaira itt is ügyelni kell, érdemes a konyhabútort ennek fényében kialakítani.