Riói olimpiai 2016

Az idei évben már a harmincegyedik nyári olimpiai játékok kerülnek megrendezésre, melyet a 2016-os évben Rio de Janeiro tart. A városra még 2009-ben esett a választás Koppenhágában, amikor is a háromkörös szavazáson maga mögé utasította Chicagót, Tokiót és Madridot. A brazil város lett ezzel az első dél-amerikai város, amely olimpiát szervezhet.

A 2016-os olimpiai nyitóünnepségére augusztus 5-én fog sor kerülni, míg a záróünnepségre ugyancsak augusztus 21-én. Ezen időtartam alatt összesen 306 döntő fog lejátszódni, melyeknek a pontos menetrendjei is ismeretesek már. Csakúgy, mint minden évben idén is lesz az olimpiának mottója és kabalaállata is. A Riói olimpia mottója a következő: Éld át a szenvedélyt! A kabalaállatot pedig már 2014. november 23-án bemutatták. Ekkor derült ki, hogy az idei olimpia egy macskaféle alakkal büszkélkedhet majd, ahogy a paraolimpia is. A kettő figura nevei pedig Vinicius és Tom lett, melyeket két brazil zenész, Vinicius de Moraes és Tom Jobim tiszteletére adták nekik. Természetesen az idei évben is elindítják az olimpiai fáklyát Olümpiából, méghozzá április 21-én, mely aztán május 3-án érkezik majd meg Brazíliába. A lángot hordozó staféta Brazíliavárosból indul majd útjára, és minden szövetségi államba valamint 329 városba jut majd el. Több mint tizenketten fognak ebben részt venni.

Az olimpiai játékok egy egyre több sportot magába foglaló nemzetközi esemény. Ezúttal olyan versenyszámokkal találkozhatunk, mint az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, a cselgáncs, az evezés, a golf, a gyeplabda, az íjászat, a kajak-kenu, a kerékpározás, a kézilabda, a kosárlabda, a labdarúgás, a lovaglás, a műugrás, az ökölvívás, az öttusa, a rögbi, a röplabda, a sportlövészet, a súlyemelés, a szinkronúszás, a taekwondo, a tenisz, a tollaslabda, a torna, a triatlon, az úszás, a vitorlázás, a vívás és a vízilabda.