Sporttehetség és művészet egy emberben?

Kevés olyan ember létezik, aki életének egyszerre több területén bizonyulhat a világ legjobbjának. Magyarország büszkélkedhet egy ilyen tehetséggel, aki a sport és az építészet területén is maradandót alkotott. Ő nem más, mint Hajós Alfréd, született Guttman Arnold.

[wp_ad_camp_1]

Hajós Alfréd 1878-ban született egy apró vajdasági faluból Budapestre települt munkáscsaládba. Apja zsákhordó volt a Dunai Szabadkikötőben, életük nem volt könnyű, a hatalmas sikereket ekkor még senki nem merte volna megjósolni. Hajós Alfréd édesapja korán elhunyt, ezt követően pár évvel, 1896-ban Hajós két úszószámban, a 100 és 1200 méteres szabad stílusú úszásban is indult az Athéni Olimpián. Mindkét számban első helyezést ért el, ekkor ismerte meg a világ a nevét. A tanulmányokat sem hanyagolta el, a világsiker után három évvel a Budapesti Műszaki Egyetemen, építészmérnöki diplomát szerzett.

Dolgozott a leghíresebb építészek mellet, mint amilyen például Lechner Ödön és Alpár Ignác voltak. Sportban elért sikerei nem álltak meg az olimpián szerzett aranyérmeknél. Szerepelt az első magyar labdarúgó csapat, az első magyar bajnokcsapat és az első magyar labdarúgó válogatott tagjai között is. 1904-ben visszavonult az aktív sporttól, de tudósítóként és sportújságíróként valamint a Magyar Olimpiai Bizottság tagjaként a sportélet aktív résztvevője maradt. Az építészettől sem távolodott el, 1907-ben saját tervezőirodát nyitott. A debreceni Arany Bika szállót, a Lőcsey Gimnáziumot és a Pozsonyi Leányiskolát ő és csapata jegyezte. Az első világháborúban katonatisztként a frontot is megjárta, ennek ellenére

Lauber Dezsővel 1924-ben a szellemi olimpián a stadiontervvel ezüstérmet nyertek, mivel ebben az évben az aranyat nem adták ki, itt is elsőséget szerzett.