Szemüveg és szemüveg közötti különbségek

Az emberi szem egy döbbenetesen érzékeny szerv, egy olyan „műszer”, melyhez foghatót még nem készített a tudomány. Ha valamiért nem működik jók, szükség van valamire, amivel javíthatunk látásunk élességén. Ez a tárgy a szemüveg.

[wp_ad_camp_1]

A szemüveg feltalálása már viszonylag korán megtörtént, de a szemüveglencsék eleinte még igen kezdetlegesek voltak és nem is lehetett először minden szemromláshoz megtalálni a tökéleteset. A jelen helyzet az, hogy számtalan külön típus és pontos erősség van jelen a szemlencsék között, ami még néhány tíz éve sem volt jellemző. Hiába, a tudomány és technika igen gyorsan fejlődik. Mára a szemüveglencse nem egy egyszerű kellék, hanem sepciális eszköz ahhoz, hogy minden korrekciós igényt és számos luxusigényt is kielégítsen. A szemüveglencse több szempont alapján számos külön csoportba sorolható. A legfontosabb szempont a korrekciós igény mértéke, ez alapján állapítják meg, hány dioptriás szemüvegre van szükség. A másik fontos szempont az, hogy hol, mikor és milyen célra használja az illető a szemüveget. Fiatal korban általában tökéletesen elég az úgynevezett egyfókuszú lencse, mely az adott dioptriával rendelkezik és a közelre vagy távolra látást egyaránt segíti.

Idősebb korban már ez nem elég, a távolba látáshoz más típusú szemüveglencse kell, mint olvasáshoz. Erre a bifokális szemüveg jelenti a magoldást. Ennek lencséje két részre oszlik, így látja el két külön szemüveg feladatát. A bifokális lencsét is felülmúlták, megjelent a multifokális lencse, melynek felülete átmenetesen csiszolt, így dioptriája fokozatosan változik. Ezeken kívül számos külön tevékenységhez gyártanak lencséket és kereteket. A különböző sportokhoz más-más szemüveg szükséges, ahogy munkaszemüvegből is jónéhány típus létezik.