Szicília csodája: Catania városa

Ha Szicíliába látogatunk, akkor biztos, hogy Catania városát semmiképpen sem hagyhatjuk ki a célpontjaink közül. A sziget keleti partján fekvő kikötőváros elsőre talán kissé zord hangulatúnak hathat, ám tele van történelemmel, amit szívesen el is mesél az ide látogatóknak.

Az olasz nagyvárosokkal szemben Catania nem tartozik a turisták legnépszerűbb célpontjai közé, így lehetőségünk van megtapasztalni Olaszország igazi báját, túlzsúfolt helyek helyett. Ezzel együtt bölcsen tesszük, ha utazásunkat nem a főszezonra – ami itt leginkább júliusra és augusztusra korlátozódik – tesszük, hisz ilyenkor azért itt is előfordulhat nagyobb tömeg, nem mellesleg pedig az időjárás is a forró arcát mutatja ebben az időszakban. Sokkal bölcsebb választás az elő, illetve az utószezon, hisz ilyenkor jóval kevesebb ember, kellemes hőmérséklet és nem utolsósorban pedig alacsonyabb árak várnak minket. Bátrabbak a telet is választhatják, ám azzal érdemes számolni, hogy ilyenkor az időjárás alaposan megviccelhet minket.

Ahhoz képest, hogy alig több mint háromszáz ezres lakosú város, Cataniaban rengeteg a látnivaló, melyek zöme ugyan a városközpontban helyezkedik el, de a tömegközlekedést még így sem nagyon fogjuk tudni megúszni. Szerencsére a metró és a buszhálózat is kifogástalan, egy bérlettel pedig kényelmesen bejárhatunk mindent. Látogatásunkat érdemes a város főterén, a Piazza del Duomo-n kezdeni, amely a szicíliai barokk építészet megannyi elemével, az Elefántkúttal és a városházával azonnal elvarázsolja a látogatókat. Szintén kihagyhatatlan a halpiac forgataga, amely környékén kitűnő helyeket találhatunk ebédünk elköltésére. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Etna, amely a sziget legfőbb turisztikai látványossága, a város mellett fekszik. Ha itt járunk, ez egy olyan természeti csoda, amelyet mindenképpen látnunk kell. A majd 2200 évvel ezelőtt épült Teatro Romano színház a valódi, kézzelfogható történelem egy fennmaradt darabja, mindenképpen tekintsük meg, ha e gyönyörű városban töltjük el felejthetetlen nyaralásunkat.