Szülés utáni visszatérés a sporthoz

A terhesség alatt mindenkinek számolni kell azzal, hogy pár kiló fel fog szaladni. Ez teljesen normális és el kell fogadni, ám semmi pánik, számtalan módja van annak, hogy szülés után megszabaduljunk ezektől a felesleges kilóktól.

[wp_ad_camp_1]

Ilyen lehet a kocogás, biciklizés, aerob mozgásformák, úszás, és az intenzív séta is. A legutóbb említett sportot akár már egy héttel a szülés után is elkezdhetjük. Ajánlottak a rövidebb és kisebb intenzitású séták, majd ha úgy érezzük, hogy vissza nyertük az erőnket, akkor növelhetjük a távot, illetve a tempót is. Amennyiben császárral született meg a baba, akkor sem feltétlen kell szobafogságban élni. Amit azt érezzük, hogy jobban vagyunk és elég erőnk van, akkor nem árt sétálni egy kicsit. Az ilyen kímélő sétákkal elősegíthetjük a gyógyulást, illetve akár a trombózis kialakulását is elkerülhetjük. Amennyiben a baba születése előtt nem sportoltunk aktívan, akkor eleinte célszerű otthoni edzéseket beiktatni. Így nem kell a picit sem otthon hagynunk és a saját érdekeinkért is tehetünk. Legjobb, ha elsőnek valamilyen aerob mozgásformát választunk, mint pl. taposópad, illetve futópad.

Ám nagyon fontos, hogy a szülés utáni első hónapokban, nagyon oda kell figyelni az ízületekre, ugyanis a terhesség alatt megnövekszik a relaxin termelődése melynek következménye, hogy lazák lehetnek a szalagok , melyből az következik, hogy nagyobb a sérülés veszély. A terhesség alatt a has van kitéve a legnagyobb terhelésnek. A has izomzatán ilyenkor egy rés nyílik, amely szülés után 6-8 héttel húzódik össze. Mielőtt elkezdenénk a hasizomgyakorlatokat, nagyon fontos, hogy ezt a folyamtatot megvárjuk, még teljesen helyre áll. Ugyanis, ha idejekorán lekezdünk hasizomgyakorlatokat végezni, akkor az rengeteg problémát okozhat.