Utazás a misztikus Egyiptomba

A piramisok és múmiák világa sokunk képzeletét magával ragadja, s talán éppen e misztikusságánál fogva olyan kedvelt az utazók körében Egyiptom. A repülővel viszonylag gyorsan megközelíthető ország számos kalandot és látnivalót ígér az utazás során. Nem csak a történelem iránt érdeklődők számára javasolt felkeresni a Nílus által kettészelt országot, hanem azért is, mert akár a családi nyaralás remek színtere is lehet.

A filmekből talán már jól ismert emlékhelyek és városok egyértelműen minden utazó elsődleges célpontjainak számítanak. Kairó múzeumai, a gízai piramis és a Szfinx lenyűgöző látványa mellett a Királyok Völgye, és annak számos feltárt sírja is vezetik a listát. Tutankhamon fáraó sírjának megtekintése közben bepillantást nyerhetünk abba a világba, amelyet erőteljesen áthatott a túlvilágban való hit, és az arra való felkészülés.

Természetesen a számos misztikus helyszín mellett a fürdőzésről, vagy éppen a nílusi hajóút kalandjáról sem kell lemondanunk, így a családi nyaralás remek színtere is lehet az ország. A világ hét csodájának listáján is előkelő helyet foglal el a Kheopsz piramis, mely valóban páratlan élménnyel, a gyermekeket pedig a kaland izgalmával fogadja a turistákat.

Abban biztos lehet, hogy amennyiben a hieroglifák, ókori látnivalók és nyüzsgő egyiptomi városkák mellett teszi le voksát, olyan felejthetetlen élménnyel gazdagodik majd, mely egy életen át elkíséri Önt. A sivatag forróságát garantáltan enyhíteni fogja az a látvány, mely Ön elé tárul az első piramis megpillantásakor.