Vesztes játszmák a párkapcsolatban

Gátlástalan önkifejezés -> De hívhatnánk úgy is, hogy a „hányós zacskó” átadása. Freud óta divatos az érzelmek kifejezése. Amiben sok igazság van, de azért mindennek van egy normális határa.

[wp_ad_camp_1]

Teljesen egyetértek azzal, hogy bárki nyugodtan kifejezheti az érzéseit, elmondhatja, hogy most rettenetesen dühös, frusztrált vagy éppen fáradt, de ha belelovallja magát, annak semmi értelme sincsen, és a környezete teljes joggal nevezi hiszterikának az illetőt. De gondolom senki sem szívesen hallana ilyen mondatot sem: „Szívem, téged is kívánatosnak tartalak, de a húgod mindig is jobban tetszett. Úgy örülök, hogy ezt végre kimondhattam!”Ráadásul akármilyen jól csináljuk is, a gőz kieresztése nem fog közelebb vinni ahhoz, hogy megkapjuk, amit szeretnénk. Szóval ha minden kellemetlenség minden szubatomikus elemét megosztjuk a társunkkal, az olyan, mintha egy dinamitrudat gyújtanánk meg.

Megtorlás

Általában akkor folyamodunk megtorláshoz, ha az első három stratégia nem járt sikerrel. „Igen?! Ha nem ismered el, hogy igazam van, ha nem engeded, hogy irányítsalak, és ha nem érdekelnek az érzéseim, akkor ezt kapd ki!” Az agresszió mögött általában a veszteségérzés húzódik. Az agresszor az esetek túlnyomó többségében áldozatnak érzi magát. Bármilyen furcsa, a feleségüket, gyereküket verő férfiak bántalmazás közben nem erősnek és hatalmasnak érzik magukat, hanem megalázottnak, becsapottnak, elárultnak. A legtöbben szerencsére képesek vagyunk ellenállni annak, hogy fizikai bántalmazással szerezzünk érvényt vélt jogainknak, azonban a verbális agressziótól már nem tartjuk vissza magunkat. Amikor a társunkat megalázzuk, kinevetjük, megmondjuk neki, hogy mit tegyen, akkor verbálisan bántalmazzuk őt. Ennek semmilyen helye nincs egy egészséges párkapcsolatban.

Bezárkózás

Ez lehet teljesen nyilvánvaló, de egészen apró dolog is. Lehet döbbenetes, amikor valaki kiszáll egy házasságból, de lehet fokozatos is, mint például a szeretkezések számának csökkenése. Elképzelhető, hogy valaki csak a párkapcsolat egyes részeiben zárkózik el: például nem közli az érzéseit, vagy megszűnik a fizikai kapcsolat. Ha nem állunk le vitázni a társunkkal, mert meg vagyunk róla győződve, hogy teljesen fölösleges, akkor ez sokak szemében átgondolt elfogadásnak tűnhet, pedig nem az. Az igazi elfogadás és az álelfogadás (bezárkózás) között lényeges különbség van. Az igazi elfogadás esetén van választásunk. Elfogadhatjuk a másik tökéletlenségét vagy küzdhetünk azért, hogy itt vagy más kapcsolatban kielégíthetjük az adott szükségletünket. Időnként érdemes feltenni a kérdést, hogy elég sok mindent megkapok-e ebben a kapcsolatban, hogy elfogadjam azt, hogy bizonyos vágyamról vagy szükségletemről le kell mondanom? HA már mindent megpróbáltunk annak érdekében, hogy valamilyen elvárásunk teljesüljön, de világossá vált, hogy ez nincs benne a pakliban, akkor felelősségteljes döntést kell hozni. Vagy fogadjuk el a helyzetet olyannak, amilyen, és élvezzük azokat az ajándékokat, amelyeket megkapunk, vagy ismerjük fel, hogy az adott szükségletünk fontos, és keressük meg a módját, hogy az teljesüljön.