Világítás vezérlés okosan

Az otthonautomatika teljes rendszeréből a legtöbbek érdeklődését valószínűleg a világítás vezérlés kelti fel. Ha valakinek egyszer lehetősége adódik kipróbálni, szinte biztos, hogy utána saját otthonába is ilyen megoldást keres. Nem véletlenül, hiszen az előre programozott, illetve a távolból is irányítható világítási rendszer a magas szintű kényelem és az otthonos hangulat megteremtése mellett arra is képes, hogy a lakások által felhasznált energia legnagyobb részét kitevő áram fogyasztását csökkentse.

 [wp_ad_camp_1]

A világítás vezérlés az okos technológia részét képezi, lehetővé teszi, hogy érintőképernyőről,  okostelefonról, tabletről szabályozza otthonában a fényviszonyokat. A személyre szabott beállításoknak köszönhetően otthona ezentúl “tudni” fogja, hogy Ön mikor ébred és mikor zárja a napot, távozáskor lekapcsolja a világítást, az égve felejtett lámpákat, esténként hangulatfényben fürdeti a lakást és olyan apró, de okos megoldásokkal mérsékli jelentősen az áramfogyasztást, melyek szemünk számára szinte észrevétlenek lesznek, a villanyszámlán azonban nagyon is jól mutatják majd a megtakarítást.

A világítás vezérlés segítségével a hátsó udvarról éppen úgy tudja le- vagy felkapcsolni a lámpákat otthona egyes helyiségeiben, mint a világ másik feléről. Amint elhagyja otthonát, a rendszer az előre beállított program szerint ellenőrzi a lámpák állapotát, minimalizálja az izzók teljesítményét, így Ön teljes nyugalomban hagyhatja magára a lakását, hiszen az pontosan az Ön által megszabottaknak megfelelően végzi majd el feladatait. A világítás vezérlés összeköttetésben áll az otthonautomatika egyéb rendszereivel, így a fűtési és hűtési központtal is, együttműködésükkel pedig az energiafelhasználás további mérséklése érhető el.