X faktor, avagy az igazi hangok csatája

Az X faktor az a műsor, ahol Magyarország igazi hangját, a tehetségeket kutatják fel és ahol igazi gyöngyszemekre lehet akadni. A műsor mindent megad a versenyzők számára, viszont a megpróbáltatások még így is igazán nehezek, nehéz hétről-hétre új dalt tanulni és azt profi módon előadni, hogy a közönséget lenyűgözzék és begyűjtsék a szavazatokat.

[wp_ad_camp_1]

Az X faktor sajnos nem csupa nevetés és derű, vannak szomorú pillanatok is, hiszen minden műsor végén el kell búcsúzni valakitől. Az idő előrehaladtával pedig ez egyre nehezebb és nehezebb, hiszen igazi barátságok is szövődnek az énekesek között. A legutóbbi adásban a két rapper fiú intett búcsút miután párbajoztak Lass Beával, aki az eddigi két műsor alatt igazán jól teljesített, bár meg kell hagyni, volt pár gyenge pontja is. A párbajon a P.J.Z. és az énekesnő is egyaránt kiénekelte a lelkét, hogy elnyerje a zsűri szavazatát, aminek végeredménye 3:1 lett Bea javára. A fiúk elbúcsúztak társaiktól és könnyes szemmel borultak édesanyjuk nyakába, viszont reményekkel telve hagyták el a műsort, hiszik, hogy így is sikerült valamit megmutatniuk és ezek után már könnyebb lesz érvényesülniük.

Mivel több ezer versenyző közül lettek kiválasztva a legjobb 12 közé, erre minden esélyük meg is van, az X faktor által valóban eljöhet a várva-várt kitörés. Lass Beát kissé megviselte a párbaj, de állítása szerint ebből most új erőt meríthet és még jobban fog küzdeni, mint eddig az értékes szavazatokért.

Hétről-hétre pörögnek az események a színpadon és a színfalak mögött is, hiszen egy hatalmas népszerűségnek örvendő műsorról van szó, ahol valódi esélyt kapnak a tehetségek a kiemelkedésre, arra, hogy felfelé ívelő karriert építsenek ki. Az X faktor mindig tartogat meglepetéseket és érdekes fordulatokat, mindenki szurkoljon hát a kedvencének a legjobb belátása szerint, ha szeretné Őt sokáig képernyőn látni.