A cukorbetegség intő jelei

A cukorbetegségnek számos olyan intő jele lehet, melyekre, ha oda figyelünk, akkor még időben észlelhetjük, hogy valami nem stimmel a szervezetünkkel. Ilyen lehet a szomjúság, fáradtság, hirtelen fogyás, zsibbadó végtagok, illetve a lassan gyógyuló sebek.

[wp_ad_camp_1]

Ám mi most összegyűjtöttük azokat a figyelmeztető tüneteket, melyek leggyakrabban jelentkezhetnek. Az egyik ilyen az állandó és erős szomjúság. Vagyis, amikor a glükóz szintje megemelkedik a vérünkben, akkor a vesék megpróbálják kiszűrni azt. Ám a túl sok glükóz termelődése esetén a vesék nem tudják megfelelően elvégezni a feladatot. Így az kiürül a szervezetből, a folytonos vizelés pedig dehidratációhoz és szomjúsághoz vezethet. Ám nem csak a szomjúság, de az éhségérzet is ennek a betegségnek lehet a jele. Ugyanis a szervezetnek szüksége van inzulinra, ahhoz, hogy a glükózt a sejtekbe juttassa. Viszont, ha inzulin-rezisztencia alakul ki, akkor a sejtek nem tudják a glükózt tárolni. Így a szervezet nem rendelkezik a szükséges energiával és emiatt azzal próbál kompenzálni, hogy éhségérzetet kelt. A cukorbetegséggel járó megnövekedett éhségérzett miatt a szervezet nem tudja megfelelően hasznosítani a bevitt energiát, így ez folytonos fáradsághoz vezethet.

A fogyás is intő jel lehet, amely annak a következménye, hogy glükóz nem raktározódik a szervezetben és nem szívódik fel a sejtekben. Így drasztikus fogyás alakulhat ki. A zsibbadó végtagok annak következtében állhatnak fen, hogy megnövekszik a vércukorszint. Ugyanis a megnövekedett szint megzavarja az idegek által közvetített jeleket. A cukorbetegség a látásra is kihatással lehet, mégpedig úgy, hogy a szemek rendkívül érzékenyek a magas vércukorszintre. Mivel ennek következtében a szemlencse megduzzadhat, az alakja megváltozik és így homályos látás lép fel.