A legjobb és legöregebb Pesti cukrászdák

Ki ne szeretné az édességet és a különlegesen finom süteményeket. Egy hangulatos hellyel és különleges tálalással fűszerezve mindezt az élmény csak méginkább fokozódik. Remek program tehát szabadidőnkben ellátogatni Budapest leghíresebb cukrászdáiba és elfogyasztani pár finomságot.

[wp_ad_camp_1]

A Gerbeaud egy igazán elegáns cukrászda, ami a Váci utca végén, a Vörösmarty téren található. Az épület gyönyörű kívül és belül is, korhű berendezést rejt, a kínálat pedig egyszerűen fenomenális. A cukrászdát még 1858-ban alapította a világjárt Kugler Henrik. A hely azonnal népszerűségre tett szert, mely a mai napig és él. Kugler volt az, aki meghonosította a papírtálcás csomagolási módot, valamint nevéhez fűződik a mai értelembe vett, utcai fagylaltárusítás is.

A Gundel cukrászda az Állatkert bejárata mellett, a Városligetnél található és sokak nagy kedvence. Az alapító, Johann Adam Michael Gundel, egy bajor pékmester fia volt, aki a legendák szerint 13 éves korában 30 márkával a zsebében indult el Pestre. Ő alkotta meg többek között a híres a palóc levest Mikszáth Kálmán születésnapjára. Fia 1910-ben átvette a vendéglőt és elnevezte Gundelnek. Itt született meg természetesen a Gundel palacsinta is, továbbá a főpincér itt vitte ki az asztalhoz az első somlóit galuskát.

A Ruszwurm cukrászda a Budai Vár egyik korabeli épületében található és a város egyik legrégebbi cukrászdája, melyet még 1827-ben alapított Schwabl Ferenc. Igaz érdekes, megkapó hangulatú hely, amely a mai napig az eredeti berendezéssel van díszítve. Ebben a cukrászdában született meg a legelső linzer sütemény, méghozzá a tulajdonosnak egy Linzer nevű főhadnagy iránti tisztelete jeléül. Az étterem női ágon öröklődött, így került az üzletbe Ruszwurm Vilmos is, aki 1184-1922 között vezette azt. Érdekessége, hogy Erzsébet királynénak is folyamatosan vittek innen reggelit, amikor Budán tartózkodott.